Debrecen – A színpad sötét, a mikrofonok némák, a rendezők meg csak elnézést tudnak kérni. Ilyennek a híre is el tudja riasztani a konferenciarendezők érdeklődését.
Még apám barátja mesélte hajdani motorvezetői vizsgájáról, hogy az előtte felelő mindenre tudta a választ, ezért a bizottság meg akarta tréfálni. Azt kérdezték tőle, mit csinál, ha a gyertya beesik a hengerfejbe. Vizsgázó meglepődött, hiszen nemhogy abszurd, hanem egyenesen blőd volt a kérdés. Felelt is rá, hogy az nem fordulhat elő. De ha mégis ? – így a kérdezők. Kérem, nem eshet be – így a vizsgázó. És ha mégis beesik? – kérdi bizottság. Az lehetetlen – feleli vizsgázó. De ha mégis beesik? – firtatták már-már kéjes szadizmussal az ítészek. Ha mégis beesik – csattant fel a jelölt –, akkor benyúlok a kipufogócsövön, és az ujjammal kilököm. Jelest kapott.
Ez a régi sztori úgy jön ide, hogy vasárnap, a Diabétesz Világnap rendezvénysorozat részeként országos cukorbeteg találkozót tartottak Debrecenben, a Kölcsey Központban. Az ország megannyi tájáról, közel ezer vendég érkezett, hogy részt vegyen a változatos programon, aminek során előadásokat hallgathattak a betegség karbantartásáról, szűrővizsgálatokon vehettek részt, és még Norbi is megtornáztatta őket.
Már amikor már tornáztathatta, mert a történések másfél(!) óra késéssel kezdődtek, mivel a nagyterem, pontosabban a színpad nem kapott áramot, ezért aztán 10 órától úgy fél 12-ig „se hang, se kép”! A cukrosokban szerencsére nem ment fel a cukor, üldögéltek, jöttek-mentek, mérették a szintjüket, számoltatták az átlagukat, vizsgáltatták a lábukat, és vártak. Végül nem hiába, hiszen nem sokkal ebéd előtt megnyitották az eseményt hivatalosan – rövidítve – és elhangzott az első előadás (nyilván) sűrített változata, hogy ki ne maradjon valami az eredetileg ígért témákból és lehetőségekből. Végül, ha nehézségek és kollektív ügyeskedés által is, de helyükre rázódtak a dolgok és a szélrózsa minden irányából jött vendégek elégedetten és élményekkel gazdagon távoztak. Szerencsére.
De, hogy jön ehhez a kipufogó és a motor gyertya? Úgy, hogy rosszabbul is végződhetett volna. Mert, mint kiderült, nem szolgáltatói hiba volt, hanem épületen belüli „műszaki gáz”. Előre nem kalkulált malőr. Mára már megszokja, megszereti és belakja Debrecen az új Kölcseyt, ami valóban egyik büszkesége a városnak, főleg ha olyan programoknak ad otthont, amik messze földön érdeklődést keltenek. Ezért nem lehet benne másfél órás majdnem áramszünet. Olyan, amitől a színpad sötét, a mikrofonok némák, a rendezők meg csak elnézést tudnak kérni. Mert ilyennek a híre is el tudja riasztani a konferenciarendezők érdeklődését. Az pedig nem hiányzik. Sem az intézménynek, sem a városnak. Igen, az üzemeltetésben mindenre számítani kell. És ki kell alakítani az ilyen helyzetek elhárításának, B, C vagy akár Z változatát is. Át kell tudni állni generátorra, elevátorra, radiátorra, szélmalomra, kézihajtányra, vagy selyempapírral dörzsölt szarufésűre, de áramnak lenni kell! Kilökni a hengerfejből, miután benyúltunk a kipufogócsövön, a gyertyát, mivel mégis belesett a hengerfejbe.
Réti János
reti.janos@civishir.hu
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.24)