Debrecen – Ez a gyáli oszlop dolog csak nem hagy nyugodni. Aki nem tudná, a városka egyik utcáját kiszélesítették, de az út közepén ott felejtettek egy oszlopot, amit azóta kerülgetnek az autósok.
Nincs miről beszélni! Abban az értelemben, hogy hol tartunk a nagy európai felzárkózásban, hogy milyen tehetségesek vagyunk, hogy nálunk dühöng az innováció és egymásba ér Nobel-díjasaink hajcsatja. Jó! De hogy maradt az oszlop az út közepén? Tudja a nyavalya! Készült terv a munkálatokra? Rajta volt az oszlop vagy nem? Ott kellett lenni, hiszen egy oszlopot – távközlési társaság vezetékét továbbítja – meg nem történtté tenni nem lehet. Csak egy módon: ha ügyet sem vetünk rá, ha figyelmen kívül hagyjuk, mondván „nem a mi asztalunk”, azaz oszlopunk, gondoskodjon róla a tulaj!
Csakhogy az oszloposok fittyet hánytak a problémára, hiszen nekik jó volt az út kiszélesítés nélkül is. Akinek nem tetszik az oszlop, tegye arrébb, ha akarja. Így aztán a tervező nem jelölte, a távközlő nem hiányolta. Hűlt helye lett a rajzokon. Jött az engedélyezési eljárás, amiben az engedélyező, a jó fizetésű döntnök nem hiányolta az oszlopot, mert életében sose látta azt útszakaszt. Illetve egyszer, hatéves korában, amikor a nagyapja arra vitte szekéren őt Mariska nénihez, de akkor ott nem volt oszlop, az szent! Most mit hiányoljon hát abból a kanyarból?
Második lehetőség. Berajzolták a tervbe, azzal a halálos nyugalommal, hogy majd akié, az tesz róla, hogy ne legyen ott, ne legyen útban, annál is inkább, mert könnyen kidöntheti egy arra járó dömper vagy más munkagép. Akkor aztán annyi a távbeszélésnek, egészen egy új oszlop ültetéséig. De az oszloposok azt hitték, hogy ez csak vicc, hogy addig, amíg ők át nem helyezik a póznát, úgysem betonozzák le az utat, mert ilyet épp eszű emberek nem csinálnak, nekik meg most nincs idejük oszlopozni. Az engedélyező is erre gondolt és odafirkantotta nevét az engedély aljára. Mára aztán kiderült, hogy állítólag épeszű emberek mégis csinálnak ilyet, a munkások meg azért a kis fizetésért nem állnak oda akadékoskodni egy oszlop miatt. Ha ott van, hát legyen.
Csakhogy megjelent a televízió, az oszlop bekerült a híradóba és most azon röhög az ország, ahogy kerülgetik az autósok. Persze magyarázat van: az a beton csak ideiglenes, amolyan próbabeton, amiből a távközlők majd kinyüvik az oszlopukat, ledöfik arrébb, a homokba, a betonosok meg öntenek az útra az örök betont és helyükre kerülnek a dolgok.
De van még egy lehetőség: senki nem csinál semmit! Minden marad a régiben. Mert tessék belegondolni: Gyálról mikor volt szó utoljára a médiában? Meg a hiba válhat idegenforgalmi nevezetességgé is, lásd Pisa, ferdetorony: ez lesz a Gyáli Útválasztó Pózna és minden évben megrendezik körülötte az Oszlopfesztivált, aminek fénypontja az Oszlopkerülő rally lesz. Amúgy erre van a legnagyobb esély.
Réti János
reti.janos@civishir.hu
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.27)