Futni mi is tudunk!
Sajnos bármennyire is nagyszerű a Lokit a Bajnokok Ligájában tudni, sztárcsapatok ellen futballozni, lassan kezd idegesítő lenni, hogy púposra tömik a hálónkat, és annyi esélyünk sincs a hőn áhított pontszerzésre, mint a lottóötösre. Nem bánom, hogy lassan, egy hónap múlva véget ér a nagy kaland, és visszatérhetünk a magyar valóságba. Itt tavasztól majd mi verjük lilára a népet. Bosszúból.
Azért a BL-szereplésnek akad jó oldala, a klub által kaszált milliárdokon túl. Először tudtuk meg például, hogy a mieink mennyit futnak, és ez jó. Az UEFA kilométerszámlálója nem hazudik. Kiderült, ostobák azok a véleményformálók, akik a játékosok futóteljesítményben látják a magyar és az európai elit labdarúgás közötti különbség okát, és ezt le is írták nagyon sokszor, torz sztereotípia halmazt teremtve. A magyar bajnok az eddigi négy BL-meccsén ugyanannyit futott, mint riválisai, vagy még többet, mégis mindig kikapott, kétszer súlyosan. Önmagában a futóteljesítménynek semmi köze az eredményhez, ez világos. Az elmélet futballszakmailag természetesen hosszabb értekezést kívánna, de Pro-licences diploma híján erre nem vállalkozhatok. Aki próbálta már ezt a játékot, saját tapasztalatból tudja, hogy a védekező csapat eleve többet fut, mert üldözi a labdát. Ilyen egyszerű.
Jó, hogy újfent kiderült, de megint rosszul esik, hogy a játék egyik igen fontos elemében, a labda levételében, terelgetésében, majd megjátszásában akadnak bosszantó gondjai a magyar futballistának, vagy a Magyarországra szerződtetett nem túl drága légiósoknak. Amikor olybá tűnik, hogy a csapatjáték teljes hiányával szembesülünk a lelátókon vagy éppen a televízió képernyője előtt, az azért van, mert nem jár a laszti lábról lábra, ahogy a firenzei liláknál a második félidő elején. Egy csapat játékának a szépen felépített akciói adnak fazont, és ez korrekt módon elvárható, a profi futball elvégre a szórakoztató ipar része, nem pedig népnyúzó szélhámoskodás. Az egyszeri drukker már csak olyan, hogy szórakozni akar, borúnak ott van neki a munka, az asszony, a kormány és még sok minden más.
Szóval, részben a technikai képzettség hiánya miatt tűnik olykor reménytelenül szaladgáló társaságnak a DVSC a Bajnokok Ligájában, ahol – valljuk be – nem tud minden igényt kielégítően szórakoztatni. De nem is erre esküdött fel! Ezt a lehetőséget, nagyon jól tudjuk, ajándékba kapta az égiektől. Akik pedig a Loki zakóin élcelődnek, nézzenek a táblára, és menjenek …. ki a rétre lepkét fogni! A Zürich is kapott egy hatost, a skót és a holland bajnok is egy-egy négyest, a mi ötösünk simán belefér, bár a firenzei kirándulással egyszersmind kiderült, hogy a csodavárásnak semmi értelme.
Ez a Loki mégis egy tökös gárda, és nagyon lehet szeretni, mert Fiorentina elleni meccsek egyikén sem sündisznótaktikával operált, hanem bátran támadott, már amikor tudott. A legfontosabb, hogy nem dörzsölte ki a fiúk hátát a háló. Ez nem semmi!
Cs. Bereczki Attila
