Fattyú juss avagy vissza a Ceau-korszakba

A Kárpát-medence magyarságát fölrázta a sepsiszentgyörgyi erdélyi magyar gyűlés híre, s egyben sokakban fölmerült az alapos kérdés: mi köze a román államnak a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium épületéhez? Milyen találóan nevén nevezte a jussot a református püspök helyettes: a magyar nyelv ezt egyszerűen lopásnak nevezi! Ugyancsak a nagygyűlésen hangzott el. az erdélyi római katolikus egyház húszegynéhány épület tulajdonjogáról pereskedik a román állammal.

Miről is van szó tulajdonképpen? A református püspök helyettes találóan mondta: lopás, mégpedig a román állam részéről folytatott módszeres és következetesen a magyar tulajdonok kárára elkövetett lopás. No, nem mostanság történt, hanem az 1918-as román megszállás után közvetlenül. Az európai győztes hatalmak ajándékozta Erdélyben a román hatóságok mindenfajta kártérítés nélkül, vagyis lopás útján csücsültek be színházakba, egyetemi épületekbe, kórházakba, iskolákba, és minden más középületbe, amik valaha a királyi Magyarország tulajdonában voltak. Legfájóbbak tanintézeteink voltak, azokból is a legkeservesebben Kolozsvárott ért bennünket a veszteség. Elvették egyetlen egyetemünket, szép nemzeti színházunkat és minden egyéb középületünkbe becsücsültek gőgös többségtudattal. És ez történt Erdély minden városában. Akkor a korabeli román királyság még nem bántotta az egyházi épületeket, de a sajátos román kommunizmusban arra is sor került: egyszerűen államosították a lopott épületeket, s azok nagy részében ma is benne csücsülnek.

A rendszerváltás óta még a posztkommunisták is hangoztatják, hogy Románia jogállam és az Unió büszke tagja. De hogyan történhet meg egy jogállamban, hogy a református egyháznak jogosan visszaadott sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium épületének tulajdonjogát egy tollvonással semmisnek nyilvánítják és visszautalják a tolvaj állam tulajdonába? Mi több, a református egyháznak juttató szerződés értelmi szerzőit börtönbüntetéssel sújtják. Csak a vak nem láthatja, hogy azért, mert azok RMDSZ-esek voltak, s éppen a regnáló kormány tagjaiként cselekedtek.

Tőkés László helyesen fogalmazta meg az említett sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen, hogy az utóbbi hetekben sokasodnak Romániában a magyarellenes intézkedések. És nem csak a Ceau-korszak nacionalista hangulatához térnek vissza, hanem ahhoz az állampolitikához, amely Trianon óta nyíltan vagy burkoltan, de asszimilálni akarja az erdélyi magyarságot. És elsősorban ez ellen emelte fel szavát a sepsiszentgyörgyi sokezres tömeg. Csakúgy, mint a budapesti román követség előtt tüntetők és a szegedi templomba járók.

Beleremegett a Kárpát-medence magyarsága ebbe az újabb bukaresti cselvetésbe, közben minden régió előhozakodott a maga bajával is, mert azokból is akad jócskán. Felvidéken azért tüntettek a kassai alkotmánybíróság előtt, hogy a szlovák törvénykezés is térjen már rá a jogállamiság ösvényére, és ne vonja meg a szlovák állampolgárságot kettős állampolgárságért folyamodó polgáraitól. Kárpátalján pedig a tüntetők arra kérik a hatalmat, hogy szerezzen érvényt az ukrán törvényeknek, ugyanis törvényerőre emelkedett a regionális nyelvek hivatalossága, csak éppen Kárpátalján nem akar életbe lépni. Oroszul lehet hivataloskodni, csak éppen magyarul nem. És lehet büntetlenül rondítani a Vereckei szoros magyar emlékművét, lehet ukránul megemlékezni Csap évfordulójáról. Szóval mindent lehet, csak éppen magyar nyelven nem.

Ez manapság a Kárpát-medence utódállami parancsa: tegyetek meg mindent, de semmit magyarul! És ezt is teszik Bukaresttől Pozsonyig, Ungvártól Belgrádig. Mindenütt, ahol a magyar nyelvet beszélők milliói csak tüskék a hivatalosságok szemében. Holott, ha beemelik a magyar tehetséget és szakértelmet az illető ország áramába, akkor az összes sikere biztosított. Csak egy meggyőző példa a mostani időkből: a londoni paraolimpián Románia első aranyérmét egy csíkszeredai székely nyerte. S az hivatalosan akkor is román érem lenne, ha az autonóm Csíkszék küldte volna Londonba a Novák gyereket...

Bereczki Károly