A nagy „finnugrálás”

Múltunk mind össze van torlódva,
S mint szorongó kivándorlókra
Ránk is úgy vár az Újvilág.

(József Attila: Hazám)

Én csak szegény manysikat és chantikat sajnálom, akik maguk is tudják, hogy ótörök származásúak, de beleerőszakolják – velünk együtt – őket a nagy finnugor táborba. Amiből a finnek már régen kitáncoltak, és röhögik is ezt a nagy finnugrálást. Jó emlékezni most két székely hazámfiára, Kőrösi Csoma Sándorra és Szentkatolnai Bálint Gáborra. Mindketten Ázsiában keresték a rokonainkat, meg is találták, csak éppen itthon nem akartak hinni nekik. Szentkatolnai Bálint Gábor (1844 -1913) ádáz, bár egyenlőtlen harcot vívott a bécsi megrendelésű „finnugor” fajelmélet apostolával, Hunfalvy Pállal. A harcot megörökítette nagy költőnk, Arany János is, frappáns rigmusokban: „Szegény Bálint Gábor/ boldogtalan góbé” / Amennyit te szenvedsz / Mi ahhoz a Jóbé!” Aranyról köztudott (kellene legyen; ó szegény magyar iskola!), hogy őszintén hitte és tudta a hun-avar-magyar rokonságot; a Buda halála eposzirodalmunk gyöngyszeme.

Tény, hogy mindkét székely tudós több, mint tíz nyelven beszélt és a nyelvek összehasonlítása is meggyőzte őket arról, hogy a rokonságot Keleten kell keresni. Az újgurok, akiket Tibet után a kínaiak erőszakosan bekebeleztek, otthon azt tanítják, hogy kegközelebbi rokonaik a nyugatra szakadt magyarok. Így az újgur felnőtt már tudatosan vállalja a rokonságot, hiszen beszéde is hasonló, csak éppen hiányoznak belőle a német eredetű jövevényszavak.

A finnugor tábor szószólói hamisításnak és öndicséretnek vélték ősi krónikáinkat, amelyek mindegyike megírta, hogy Árpád honfoglalása a második vagy harmadik volt. Kézai már azt is leírta, hogy a hunok maradékai közvetlenül az erdélyi székelyek. S akkor nevessünk is, hiszen a székely néphagyományban bizony makacsul benne van a hun rokonság, hiszen Csaba királyfit várja megmentőjeként ma is.

A Magyarok Világszövetsége néhány évvel ezelőtt egy kongresszusát a keleti rokonságnak szánta, és meg is hívott kazahsztáni és újguriai magyarokat. Viseletük olyan volt, mint egy faragott székely kapu, alkatuk dettó székelyes, velük lenni és csevegni valamilyen ősmagyar nyelven, többnapos öröm és lelkes felfedezés volt. Akkor már tudtuk, hogy a rokonságot ők tanítják, mi nem. Hogy mikor jön meg a józan esze a Magyar Tudományos Akadémiának és a finnugor kenyéren hizlalt történészek javának, az még a jövő talánya. Annyit azonban már elárulhatok, hogy az igazi magyar történészek többsége inkább nem az őstörténettel foglalkozik, bőven tálal a magyar történelem foglalkozásra korszakokat, csakhogy ne kerüljön sor kenyértörésre. Még szerencse, hogy a rendszerváltás után megszólalhatott Bakay Kornél, Szántai Lajos és sokan mások, most már kiadhatták a krónikáinkat is hasonmásan, Orbán Balázs szép és nagy műve is ott található a magyar könyvespolcokon. És se szeri, se száma a naponta megjelenő, török rokonságunkat bizonyító írásoknak, tanulmányoknak. Csak el is kellene olvasni, és okulni is belőlük.

Szegény manysikat és chantikat pedig ne bántsuk! Ők valóban legközelebbi rokonaink, csak éppen nem finn, hanem ugor, vagyis török ágon. S ezen az ágon annyi rokonunk van, hogy két kezünk ujjai sem elegek megszámlálni. A türkmének, üzbégek, tadzsikok, kazahok, burjátok, mongolok, japánok mind tartják a rokonságot, csak éppen mi nem.

Más a jó viszonyunk a mai törökökkel, akik unokatestvéreink tulajdonképpen, mert ősgyökerük ugyanaz, mint a magyaroké. Schmitt Pált díszdoktorrá is avatták a kiutahiai egyetemen, ahol meg is tekintette Kossuth Lajos száműzetésének színhelyeit. Hatásos beszédet is mondott, amelyben megköszönte a törököknek, hogy istápolták a magyar menekülteket. Nos, ezen a téren sem ártana újraírni történelemkönyveinket. A vészes török időkről és arról a korról, amikor a Habsburg ötszáz évre átveszi a magyarság irányítását. Jelentős magyar támogatással is, de az is köztudott, hogy a Habsburg magyarellenesége több kárt okozott a magyarságnak, mint a tatár és török mindösszesen.

Hogy kinek van félnivalója egy új őstörténeti személet helyfoglalásától? Az nem kérdéses. De meg kell tenni mihamarabb, hogy helyreálljon a magyar önbecsülés is.

Bereczki Károly