Hirdetés

Hirdetés

nemnyaralunk.hu

civishir.hu

2013.08.02. 21:42

nemnyaralunk.hu
A kép illusztráció

Csak ne kellene lerajzolni és elmesélni a szünidőt. Az olyan, mint egy deci cián. Bereczki-Csák Helga jegyzete

Hirdetés

Hirdetés

Aki idén eljutott nyaralni a klasszikus tíz nap-két hétre úgy, hogy az otthonival megegyező vagy attól magasabb szintű kényelemben részesült, nem kellett a reggeli-ebéd-vacsorából legfeljebb csak egyet saját kezűleg készítenie, nem kényszerült alkalmazkodásra, emellett még egy-két érdekes programon is részt vehetett, magyarul töltődött, az nászúton volt, egy filmben szerepelt vagy valamit nagyon jól csinált.

Aki tud beosztani, jövőbe látni, profin szállást vadászni és mondjuk tavaly nyár óta nem romlott el megjavíthatatlanul semmi a háztartásában, nem halt meg senkije, nem kapott esküvői meghívót, befizette időben az összes közüzemi díját és maximum forinthitele van, az öt nap középkategóriás belföldi üdülést talán össze tud ütni. A magyarok nagy része viszont ha egy hétvége Balatont ki tud préselni magából, az már istenes, de a többségnek legfeljebb alkalmi strandolásra, élő vizek menti vadkempingre, rokonok és ismerősök kölcsön nyaralóira futja. Ha pedig még effajta szerencséje sincs a jóembernek, Görbeházáig sem megy el, mert az is drága, az is messze van.

Hogy ennek okán a 41 fokban lakótelepi játszóterek vannak tömve délelőtt kicsi gyerekekkel, késő délutántól iskolásokkal, az a társadalmi szánalom kategóriába sorolható. Ingere van az embernek leköpni a hazáját, benne az akármilyen rendszerrel, fizetőképtelen keresettel, az összes trafikkal és tankönyvcsomaggal együtt. Mert milyen hely az, ahol két – akár kétkezi munkás – ember, ha dolgozik egész évben, nem érdemel meg egy hét levegőváltozást a gyerekeivel együtt? Völgy helyett hegyet, közös képviselő helyett pónilovat, beton helyett vizet, békát, kavicsot.

És melyik gyerek az, amelyik nem érdemli meg a nyaralást? Minket még alanyi jogon vittek (ha SZOT-beutalóval és csak Szoboszlóra, ahol akkor még két sárga medence volt összesen, de akkor is!); egyszer sem mondta anyánk, hogy csak akkor mehetünk, ha nyári kulizással szerzünk rá magunknak pénzt.

Idén nyáron a fiatalok fele nem nyaral – nyögi a híradó, aztán az időjárás-előrejelzés előtt még bevágnak egy hirdetést horvátországi apartmanokról a lélekegyensúly kedvéért. Ezek a gyerekek ámulva nézik a Balatoni Nyarat a reggeli műsorsávban, hát még azokat az ismerősöket a Facebookon, akik évente akár több, különböző világvégi helyről posztolnak fotókat bíbor naplementékkel, tükrös napszemüveggel, színes koktéllal, csavart szívószállal. Úgy, hogy voltaképpen senki nem tudja róluk, mivel foglalkoznak a facebookozáson kívül. Az itthon nyomorgóban ennek hatására hamar kialakul a reflex: megállapítják, hogy becsületesen lop az apjuk; valamit nagyon odatesz az anyjuk. Vagy szét.

Megannyi gyerek számára a nyár óriási lelki tehertétel. Nem mindenkinek jut aktív nagyszülő, élmény, több tízezer forint napközis táborra. Számukra megváltás a szeptember. Csak ne kellene lerajzolni és elmesélni a szünidőt. Az olyan, mint egy deci cián. Pedig nem az ő szégyenük. Nem is a szüleiké.

Központi megoldás? Van. Sokba kerül. De miből is kellene elvenni rá a pénzt? Bármiből. Semmi sem drága azért, hogy olyan generáció nőjön fel, amelyik ismeri a tejföl savanyú szagát az égett bőrén, fel tud szerelni egy pecabotot, lát vadludat a természetes élőhelyén, anyját-apját egymás mellett, kiterülve – ha nem is gondtalanul, de egymás mellett. Mert nem produkció kell, hanem együttlét. Valahol távol. Egy hét. Nem sok. Kimondani.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.