Nagy a pillanat, Debrecen!
Ilyenkor érzem, hogy élek. Hogy Debrecen, hej, de jó hely! És ha a foci – bármilyen minőségében – alkalmatlan is arra, hogy utat találjon a szívemhez, ez a stadion azért Valami.
A debreceniek java nem közgazdász, nem politikus, nem sportszakértő, nem építész, hanem érzelmi ember. Aki a személyes Maslow-piramisán, azaz az alapvető szükségletei kielégítésén és a nyomorult napi munkáján túl élményre vágyik. Sokra és jóra. Biztos tehát, hogy tizenezer ember erre a megnyitóra nem fanyalogni megy és megköpködni a csempe közötti fuga árnyalatát, hogy bazzz, de rusnya, kontármunka, kukába vele, és hogy mekkora műmájer Király Viktor – ő legalább megdolgozott ezért a címért –, hanem azért, mert ott pirosba-fehérbe csomagolva valamit kap. Ami az övé, és amiért tisztességgel megfizetett. Türelemmel, hovatartozással, adóval, na és azzal, hogy éveken át fintor nélkül lenyelte a stadion ellenzőinek slájmturmixját.
Azt se bánom, ha ezért most rám szakad a plafon, mindjárt arrébb is ugrok, de a debrecenieknek ezen a május elsején kijár a tűzijáték! Kijár a (hullám)vasutas csapatnak, a nyűgös B-középnek, a Cívishír legidősebb kommentelőjének, Rumcájsznak, aki már akkor Loki-meccsen volt, amikor mi még A kék lagúnát a takaró alól (se) néztük, kijár a mérgesen menetelő kicsi focistáknak, valamennyi remek szülőnek, aki megmutatja ezt a helyet a gyerekének, kijár ezerszer az összes munkásnak, és annak az egynek főként, aki ma már nem lehet velünk. Mert nagy a pillanat. Régen várt, megígért és örömteli a pillanat.
Hagyjuk már, hogy mindenki hirtelen de komoly rendezvényszervező lett! És hogy ciripelni fog benne a vákuum, amiért egyesével bodorítani majd a fűszálakat a fenntartó bánatában, és hogy ebből a pénzből fel lehetne szántani a Hortobágyot, bevetni 20 forintossal, amiből majd buja bokron 2 000 forintosok nőnek – az majd megoldja az ország baját. Meg hát.... És kit érdekel, hogy hol van a Tankcsapda?! Itt nincs, az biztos, pedig lenne egy nagy előnye a többi helyi szimbólummal szemben: az Aranybikát, a Nagytemplomot nem, ám őket be lehetett volna vinni a stadionba. Zúg a pletyka arról, hogy gyermeteg módon ki sértődött meg kire; mégis: sokaknak hiányozni fognak.
De majd csak holnap! Ma még ma van. Éljük meg! Stadiont avatunk. Nagyot, szépet. Debrecenit.
Bereczki-Csák Helga
