Magukba szívták
A debreceni hallgatókra iparágak épülnek: diákigazolvány-elfogadó helyek, olcsóbb fénymásolás, félárú bulibelépő – ahol garantáltan melltartó nélkül lovagol valami pornósztárból lett ex-modell, jobb esetben egy bakelit lemezen –, még kedvezményesebb konzervgyári órabér, pofátlanul drága albérlet, diszkó, teszkó, a (nem írjuk ki, melyik) kollégium első emeleti szobájában pedig szigorúan zárjegy nélküli fehér Marlboro és sötétkék Viceroy kapható; szálra is. Fű – ugyanilyen kiszerelésben, ugyanott, valamivel többért. Keressék a fűszeres srácot. Azt, aki egyébként a helyi egyházi iskolából felvételizett ide. Vegyész lesz, az aldehid-származékokkal kezdte az ismerkedést az oktatási intézménnyel tőszomszéd ivóban, majd beleszeretett gyakorlatilag minden a betűvel kezdődőbe: első évfolyamon az amarettós jégkrémbe, harmadikon az amfetaminba. A Komlóssy utcára járnak a kis konyhába lazulni: húbaz’meget isznak. Maga Lajsz András mestermixer is megirigyelné a recepturát: a kávéfőzőbe víz helyett házi pálinka kerül. Mire lekotyog az anyag a négyszemélyesből, a felszabaduló gőz belélegzése delíriumot okoz még a Martonfalvin is; a helyszínen lemállik tőle a tapéta. Cukor és mesehab nélkül – minden korty után jön egy kifejező fintorral kísért húbaz’meg, és ez megy reggelig, aztán persze hogy nincs ereje bemenni szemináriumra. Előadásra meg úgysem kell, oda a gyengébbek járnak, akik csak a saját jegyzetükből tudnak tanulni. A haladóknak megy a máséból is.
Tehát, kedves szülők, amikor a gyermek talárban feszít a díszudvaron, azért nem árt tudni, hogy a (számszerű) kisebbség ide szórakozni járt. Lehúzta otthon rendesen a szülőt, itt meg elverte a lét. A diákhitel nem értelmező kéziszótárra ment el, nyugodjanak bele. Mire jön az unoka, letelik a gyászmunka. De ha nem akkor, akkor majd egyszer. Vizsgatanítás előtti este hányni az asztal alá még mindig kedvezőbb koordináta, mint az elhivatottság katedráján művelni hasonlót valamelyik elit gimnáziumban, Mallarmé szimbólumrendszerének magyarázata közben. A szemeket sem az óravázlat-„hegesztés” festi vörösre és rajzolja karikásra, mert ha már az ember kiszenvedte azt az emelt szintű felvételit, alanyi jogon jár 8-10 félév relax, nem? Ja, hogy tojik magukkal menni kukoricát kapálni/nagymamát látogatni/bevásárolni szombat hajnalban? Kikéri magának, ő péntek este ért haza, egész héten tanult; ő egyetemista! Aki szívja magába a tudást, de leginkább az energiaitalba injektált égetett szeszt. Az egyetemes ismertanyagot, ami az ő esetében literben könnyebben kifejezhető, mert azt legalább mérni lehet.
Ez van. Lehetne jajveszékelni mocsár alján csüngő morálról, bizalomról, nyakba szakadt önállóságról. A felsőoktatásban felnőttek vesznek részt. Ha valamelyikük szívét, ne adj’ Isten, egyszer műteni kell, zavarban lesznek ők is, vajon a doki anno be volt-e állva a szigorlat előtt. Addig is jó szórakozást!
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
