Elhullajtott almák az út szélén. Pirosak, sárgák, tarkák. Elveszett értékek. Míg suhanunk az autóval, százával virítanak az út szélén az eltékozolt gyümölcsök.
Míg suhanunk az autóval, százával virítanak az út szélén az eltékozolt gyümölcsök. Mert valakik nem figyeltek oda eléggé, és a teherautókról, pótkocsikról apránként elpotyogtak az almák. Apró dolgok, cseppek a tengerben, észre sem venni a nagy halmazban, nem számít, ki tud oda figyelni rá a nagy rohanásban?! De hiányozna majd tavasszal, tél végén, amikor már elfogyott a teherautónyi, s jó volna még egy utolsó nagyot harapni. De nem lesz. És akkor rájövünk, jobban kellett volna vigyázni minden szemre. Mert minden szem gyümölcs az élet része, érték.
Elhunyt szeretteinkre emlékezünk a napokban. Megindul az ország, útra kel a feketébe öltözött tömeg, élőkkel népesülnek be a holtak otthonai. A szívekben az emlékek lángjai gyúlnak, a temetőkben pedig milliónyi gyertyácska villódzik a sötétségben, és hirdetik az elmúlás örök bánatát. A sírokat dolgos kezek szedik rendbe, gereblyével, kapával ünneplőbe öltöztetik a hantokat, mint az elhunytat is az utolsó útja előtt. Rettenetesen tudjuk szeretni ilyenkor azokat, akik már nincsenek velünk. Könnyeinkkel küszködve mondunk el egy-egy történetet, vagy csak némán emlékezünk valamilyen régi eseményre. Ilyenkor megszépül a múlt, még azok is nemessé válnak, akik valaha gonoszok voltak, mert az elmúlás megszépít mindent, vagy ahogy racionális agyak fogalmazzák: halottról jót vagy semmit. Előkerülnek a szép emlékek, az emlékezők sorra licitálják a szebbnél szebb cselekedeteket, és fényezik a múltat, mint jó kereskedő az almát. Aztán egy nagy sóhajjal továbblépünk: de jó volna, ha még itt lenne közöttünk! És talán akkor rájövünk, újra és újra, mint minden évben, hogy a fény csak az árnyékból világít erősen, az érték csak akkor tündököl, ha már elveszett. Amíg közöttünk él, talán észre sem vesszük, amíg velünk van, természetes, hogy létezik.
Tudunk-e egymásra figyelni az életben? Észre vesszük-e a másik erényeit a hibái mellett? Adunk-e egy simogatást, amikor a másik nem várná el? Elhagyja-e az ajkunkat jó szó akkor is, amikor nagy az üvöltözés? Tudjuk-e éreztetni a másikkal, hogy szeretjük, amikor haragszunk rá? Képesek vagyunk megállni egy percre a nagy rohanásban, hogy megóvjuk múlandó értékeinket? Hogy szorosabbra húzzuk a szeretet szíjait. Hogy ne hagyjuk el az élet kanyarjaiban gyümölcseinket.
Kérdések, amelyek feltolulnak bennünk évről-évre. Közhelyesnek tűnő mondatok, amiket nem lehet abbahagyni. Muszáj mondani, míg el nem múlunk. Hátha valaki nem úgy fog emlékezni ránk: de jó volna, ha még élne…
Barna Attila
barna.attila@civishir.hu
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.24)