Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar sláger, ősrégi, mégis ezt játsszák legtöbbet

| 2019. 07. 01. | 10:13:00
Koncertek: Budapest, Szeged, Debrecen a sorrend.
Magyar sláger, ősrégi, mégis ezt játsszák legtöbbet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint 22 ezer könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak tavaly országszerte az Artisjus statisztikái szerint. Az élőben legtöbbszor játszott dal a Hungária együttes régi slágere, a Csókkirály volt.

A szerzői egyesület június 28-i utalásával a teljes tavalyi koncertjogdíj a komolyzenei és könnyűzenei alkotók számlájára került. Az Artisjus felhasználási csatornánként (rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás) méri a zeneművek lejátszását, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat – közölte az egyesület az MTI-vel.

Mint írták, évek óta egyre több koncertet szerveznek Magyarországon. Az Artisjus 2016-ban 18 656, 2017-ben 20 007, 2018-ban pedig 22 050 koncert adatait dolgozta fel, vagyis a szám évről évre emelkedik. Az összesítésben a falunapi fellépésektől a legnagyobb fesztiválokig, az ingyenes programoktól a belépődíjas zenei rendezvényekig minden szerepel.

  • A koncertek fellegvára Budapest, tavaly a fővárosban összesen 14 237 koncertet tartottak.
  • A második helyre Szeged került (1313 ingyenes és belépőjegyes könnyű- és komolyzenei koncert),
  • a harmadikra Debrecen (1269 rendezvény).

A tavalyi komolyzenei koncertek 48 százalékát szervezték a fővárosban, a könnyűzenei koncertek 32 százalékának adott otthont Budapest. A nagyvárosok mellett Sopronban és a Balaton környékén is több mint ezer zenei rendezvényt tartottak az elmúlt évben.

Az élőzenei koncertek után 714 millió forint jogdíjat fizetett 9111 magyar szerzőnek az Artisjus. A 2018-as könnyűzenei rendezvényeken megszólaló magyar dalok zeneszerzői és szövegírói között ezúttal 599 millió forintot, a magyar komolyzenei művek alkotói között pedig 115 millió forint jogdíjat osztott fel az Artisjus. 1916-an kaptak legalább ötvenezer forintot a művek élőzenei megszólalásáért, közülük 1200 alkotó jogdíja haladta meg a százezer forintot éves szinten.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Lovas Rozi ünnepel
Lovas Rozi ünnepel
Népszerű színésznőnk 40 éves.
Elhunyt a Jurassic Park legendás színésze
Elhunyt a Jurassic Park legendás színésze
1993-ban Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki.
Tom Hanks 70 éves
Tom Hanks 70 éves
Egybeforrt a neve Forrest Gumppal.
Az új vezetés átvette az irányítást a közmédiában
Az új vezetés átvette az irányítást a közmédiában
A végleges vezető kiválasztása nyílt pályázati eljárásban történik majd.
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Minden idők leghosszabb vetítéssorozata indul el Debrecenben - írják.
Nézz rá az életedre az utolsó sorból!
Nézz rá az életedre az utolsó sorból!
Kern András egyszemélyes darabját néztük meg a Hadházi Szabadtérin.
Tenki Réka 40 éves
Tenki Réka 40 éves
Debreceni színpadoktól a magyar filmvilág élvonaláig.
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
A javaslat elfogadásához kétharmados többség kell.
A legmagasabb német elismerés Nádas Péternek
A legmagasabb német elismerés Nádas Péternek
A rend még 2025 júniusában választotta új tagjai közé a magyar írót.
Colin Farrell 50 éves
Colin Farrell 50 éves
Dublin rosszfiújából Hollywood egyik legjobb színészévé vált.
Hatvanéves Spitzer Gyöngyi
Hatvanéves Spitzer Gyöngyi
Hajdúnánási gyökerektől az országos ismertségig.
Hirdetés
Hirdetés
A rekordbajnok ellen kezdenek a debreceniek
A rekordbajnok ellen kezdenek a debreceniek
Jó hír, hogy hazai pályán!
Házakat újítanak fel, aszfaltoznak Komádiban
Házakat újítanak fel, aszfaltoznak Komádiban
Új játszóeszközöket is elhelyeznek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be Magyar Péter Pakson
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be Magyar Péter Pakson
Fenékküszöböt építenek, bárkákat süllyeszthetnek el.
Hirdetés
Hirdetés
Cristiano Ronaldo elvette Georgina Rodríguezt
Cristiano Ronaldo elvette Georgina Rodríguezt
Egy képpel tudatták az örömhírt.
Épület égett Polgáron
Épület égett Polgáron
Tiszaújvárosból érkezett segítség.
Gazdaság
Hajdú-Biharnak 22 milliárdos keretből 65 millió jut
Bedő, Bihardancsháza és Kokad részesült a most megítélt támogatásokból.
Egyre bizonytalanabbnak érzik munkahelyüket a magyarok
A dolgozói lojalitás nem csak a bérezéstől függ.
Mészáros cégét kizárták – közölte Kapitány
Az uniós források hazahozatalának és felhasználásának fontos alapelve van – írta.
Afrikai sertéspestis egy hazai állományban
Mind az 1850 állatot le kell ölni.
A debreceni „simli” után is keresik a tervezőt
Nem csak a Vértesi úti felüljáróról van szó.
Támogatott tartalom
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Három helyszínen éled újjá a nagyerdei nyarak hagyománya.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Válaszd a Semmelrock prémium térburkolatait!