Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Catenaccio olaszok nélkül

| 2010. 04. 29. | 00:39:32
Barcelona - Az Inter antifutballja BL-döntőt ért, de teljesen megérdemelten! Ebben nincs semmi ellentmondás, az olasz bajnok ellen a Barcelona és a belga bíró is kevés volt a katalán szentélyben.
Catenaccio olaszok nélkül
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Inter 3-1-es előnyben kezdte a BL-elődöntő visszavágóját Barcelonában. Ahogy arra számítani lehetett, a katalán együttes nagy elánnal kezdett, az azonban meglepő volt, hogy az olaszok nélkül felálló olasz gárda védekezése annyira jól működött, hogy Messiék közel fél órán keresztül impotensnek bizonyultak. Ekkor, mármint a 28. percben a bíró óriási baklövést követett el: egy ártalmatlan Motta-megmozdulást piros lappal büntetett. Az Inter brazilja kézzel fedezte magát, és elérte ugyan Busquetset, de szó sem volt szándékos ütésről, ennek ellenére megkapta a „jussát”. Igazságtalanul!

Az Inter ezt követően bunkerfocira rendezkedett be, a Barcelona pedig csak szenvedett. Nyoma sem volt Xavi és Messi zsenialitásának, és bár a Barcelona ment előre becsülettel, a sündisznóállással nem bírtak a katalánok. A labdabirtoklásban vélhetően világcsúcsot döntött a Barcelona, de a focit nem erre játsszák. Hanem gólra, abból pedig az Inter szerzett hármat az első meccsen, a Barca pedig csak egyet a visszavágón, azt is nagyon későn.

Miután tavaly komoly bírói segítséggel jutott döntőbe a Barcelona a Chelsea ellen, ezúttal az égiek igazságot szolgáltattak! Hiába a legszebben játszó egylet a katalán, ezúttal (sem) érdemelt továbbjutást az elődöntőben, és ezúttal papíron is kiesett. Az Inter hőstettet hajtott végre, ehhez nem fér kétség!

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:
Barcelona-Inter 1-0
Barcelona, Nou Camp, 98 ezer néző, vezette.: De Bleeckere (belga)
Barcelona: Víctor Valdés - Daniel Alves, Piqué, Y. Touré, G. Milito (Maxwell, 46.) - Busquets (Jeffren, 63.), Xavi, S. Keita - Messi, Ibrahimovic (Krkic, 63.), Pedro.
Inter: Júlio César - Maicon, Lúcio, Samuel, J. Zanetti - Cambiasso, Motta - Eto'o (Mariga, 86.), Sneijder (Muntari, 67.), Chivu - D. Milito (Córdoba, 81.).
gól: Piqué (84.)
piros lap: Motta (28., Inter)
Továbbjutott: az Inter, 3-2-es összesítéssel.

A május 22-i döntőben az Inter a Bayern Münchennel találkozik a madridi Bernabeuban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Római tenisztorna: Bondár Anna a főtábla küszöbén
Római tenisztorna: Bondár Anna a főtábla küszöbén
Bejutott a selejtező második fordulójába a hajdúszoboszlói sportoló.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.