Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

DVSC-fölény Keresztesen

| 2009. 09. 21. | 12:59:18
A romániai Kolozsvár és Nagyvárad, valamint a kárpátaljai Beregszász csapatainak részvétele tette nemzetközivé a 15 hazai egyesület bunyósait felvonultató Berek-Bihar-kupát.
DVSC-fölény Keresztesen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újra csak elismerést érdemel a berekböszörményi ökölvívás lelkes szervezője és edzője, Vígh Balázs, aki a biharkeresztesi polgármester, Barabás Ferenc és helyi vállalkozók segítségével és támogatásával kitűnő mezőnyt hozott össze a viadalra. A megye és a régió majd’ minden klubja képviseltette magát, de eljött a magyar bunyó egyik legeredményesebb egyesülete, az egykori amatőr Eb-ezüstérmes és olimpikon Bacskai Imre trenírozta budapesti Vasas is. Romániából a Nagyvárad és a Hertz József vezette Kolozsvár öklözői tették tiszteletüket a határszéli településen, míg Ukrajnából a Kovács László irányította beregszászi egylet sportolói harcoltak az érmekért.

A viadal kiemelt jelentőséggel bírt a szeptember 24. és 27. között, Pécsett megrendezésre kerülő serdülő országos bajnokság előtt, a trénerek utoljára tesztelhették versenyzőiket. A DVSC korosztályos gárdája bebizonyította, hogy a legjobbak között a helye, különösen a derecskei kontingens tett ki magáért. Serdülőink mellett juniorjaink, ifijeink és felnőtt sportolóink is megmutatták tudásukat. Talán meglepetés lehet a nemrég még az ifi Eb-n szereplő Török János bronzérme, ám bunyósunk egy súlycsoporttal feljebb tesztelte magát, ahol két kitűnő fizikumú öklözővel csapott össze. Széll Tamást egy állj utáni ütés fosztotta meg a tornagyőzelemtől, reméljük, sportolónk tanul az esetből, s az ob-n nem követ el hasonló hibát. Kiemelkedett a felnőtt 69 kilogrammban meccselő Szabó Ervin teljesítménye, aki a viadal legtechnikásabb versenyzőjének járó címet is megszerezte.

A DVSC-sek eredményei:

Serdülők:
38,5kg: I. Csonka Zsolt (DVSC-Berekböszörmény)
38,5kg: II. Kiss József Dávid (DVSC-Derecske)
43kg: I. Sándor László (DVSC-Derecske)
44,5kg: I. Pukoli Renátó (DVSC-Berekböszörmény)
48kg: I. Lázók József (DVSC-Derecske)
52kg: I. Papp Zoltán (DVSC-Derecske)
52kg: II. Kovács Zsolt (DVSC)
59kg: I. Tóth Ádám (DVSC-Derecske)
65kg I. Tóth Sándor (DVSC-Derecske)
68kg: I. Lovász Ákos (DVSC-Derecske)
Juniorok:
48kg: I. Rácsai Ferenc (DVSC)
50kg: II. Rácsai András (DVSC)
57kg: II. Hinger Gábor (DVSC)
60kg: II. Zsurka Richárd (DVSC)
66kg: I. Kontra Csaba (DVSC)
Ifik:
64kg: III. Török János (DVSC)
81kg: II. Széll Tamás (DVSC)
Felnőttek:
69kg: I. Szabó Ervin (DVSC)
81kg: I. Deél Szabolcs (DVSC)
A csapatversenyt a DVSC nyerte
A viadal legtechnikásabb bunyósa: Szabó Ervin

- Viszonylag erős mezőny gyűlt össze a kétnapos biharkeresztesi nemzetközi viadalon, a srácok jó meccseken edződhettek a rájuk váró ob-k küzdelmeire. A külföldi bunyósok emelték a színvonalat, az ellenük való mérkőzéseken új stílussal találták szembe magukat öklözőim. A hétvégén Pécsett kerül megrendezésre a serdülők országos bajnoksága, remélem, szép eredményeket érnek majd el a DVSC versenyzői – nyilatkozta Deél István, a DVSC vezetőedzője.

A megjutalmazott diáksportolók névsora


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Józsán a templomkertben tartanak ütős családi napot
Józsán a templomkertben tartanak ütős családi napot
A debreceni városrészben gazdag programokkal készülnek.
Lőrincz Tamás váltja Németh Szilárdot
Lőrincz Tamás váltja Németh Szilárdot
Németh Szilárdot a közgyűlésen a szövetség tiszteletbeli elnökének választották.
Gyászol a magyar sport: elhunyt a legendás ökölvívóedző
Gyászol a magyar sport: elhunyt a legendás ökölvívóedző
Szántó Imre, vagy ahogy mindenki hívta, Öcsi bácsi 82 éves volt.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett
Az Eb-ezüstérmes birkózó 11. emeleti lakásának erkélyéről a mélybe zuhant.
Németh Szilárd lemondott
Németh Szilárd lemondott
Tizenegy évig irányította a szövetséget.
100 millió dollárt keresett 33 perc alatt
100 millió dollárt keresett 33 perc alatt
Uszik megvédte a világbajnoki címét
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Hatalmas ováció kísérte a megható pillanatot.
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Rajta kívül négy új tagot iktatnak be.
Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
A Puskásé mellett az ő nevét is megtanulta a világ.
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Véget ért a debreceni pofonparádé.
Hirdetés
Hirdetés
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Paksra invitálta a parlamenti pártok vezetőit.
Hirdetés
A legjobb hajdú-bihari portékákat keresik
A legjobb hajdú-bihari portékákat keresik
Idén is lehet pályázni termékdíjra.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Hecht rönkhasító fejszés rönkhasítás helyett.
Tűz Horvátországban: két magyar van kórházban
Tűz Horvátországban: két magyar van kórházban
A Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központhoz 13 közvetlen megkeresés érkezett.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Nettó 62 millióból korszerűsítik az álmosdi iskolát
Nettó 62 millióból korszerűsítik az álmosdi iskolát
Festenek, burkolnak, akadálymentesítenek.
Gazdaság
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Menesztették a Magyar Posta vezetőjét
Kapitány István jelentette be.
Aszály: azonnali segítséget kapnak a gazdák
Rengeteg kárbejelentés érkezett.
Újra apadásnak indult a Duna
Ez a paksi atomerőmű működése miatt sem jó hír.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Pályázat. A beruházás korszerűsíti és bővíti a laboratórium mérési lehetőségeket.
Japán cserebogarat fogtak a magyar határnál
A Nébih intézkedéseket hozott.
Támogatott tartalom
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Szeptemberben is érdemes ellátogatni a fürdővárosba.
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Három helyszínen éled újjá a nagyerdei nyarak hagyománya.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.