Debrecen – Szabó Miklós a Sopron elleni bajnoki előtt lefejelte a csarnok bejáratánál az álmennyezeten lévő csöveket. Varrni kellett, mégis játszott.
A Factum Sport centere, Szabó Miklós furcsa körülmények között szenvedett sérülést a múlt hétvégén. A hajdúságiak kiválósága a Sopron elleni bajnoki előtt lefejelte a csarnok bejáratánál, az álmennyezeten lévő csöveket. Nem úszta meg olcsón, több öltéssel kellett összevarrni a fejét, de a történtek ellenére a center vállalta a játékot.
– Éppen csak be akartam pillantani a juniorok meccsére – elevenítette fel a történteket a bb1.hu-nak Szabó. – Visszafelé viszont nagyon rosszul jártam, mert az álmennyezeten lévő csöveket nem vettem észre, és megfejeltem. Akkora erővel történt az eset, hogy hanyatt vágódtam. Ezután kórházba vittek, ahol 5-6 öltéssel varrták össze a fejemet. Az orvos nem javasolta, hogy pályára lépjek, de mivel nem állunk túl jól, vállaltam a játékot. Mindenképpen segíteni akartam a csapatomon. Tegnap voltam ismét orvosnál, mert meg kellett igazítani a fejemen lévő kötést. A héten még nem edzettem, de ma délután már megpróbálkozom. A Falco ellen szeretnék játszani, remélem, hogy hasznára tudok majd lenni a csapatomnak. A jövő héten fogják levenni a kötést és akkor veszik ki a varratokat, utána lehetek tökéletes állapotban.
A Factum–Falco csatát szombaton öttől rendezik meg az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.
Az állás:
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.01)