civishir.hu
2011.12.30. 07:31
Debrecen – Kerekes „Zsombi csak egy van” Zsombor, illetve Dzsudzsák Balázs csapata is kemény csatákban vívta ki továbbjutását. A legjobbak pénteken immár egyenes kieséses rendszerben intézik el az ügyet egymás között.
Közvetlenül István és János nap után a kellemes meglepetés erejével hatott, hogy a debreceni kispályás bajnokság élcsapata, az első osztály sokszoros bajnoka, az Ecuador igencsak összeszedett és fegyelmezett játékkal rukkolt elő. Kerekes Zsombi elöl vízilabda centerként törte a borsot az ellenfelek orra alá, a két Madar, Csaba és Tamás, illetve Nagy István a mezőnyben robotolt, hátul pedig olyan sziklaszilárd hátvédek őrizték a kaput, s irányították az akciókat, mint Nagy Zsolt és Nagy „Nyurga” Szabolcs.
Aki veszít, elszáll
Az Ecuador tehát jó eséllyel ott lesz a végelszámolásnál – ha a fiúk kitudják pihenni a Tankcsapda-koncert és az azt követő, hajnalba nyúló fáradalmakat –, no csak Szakályék meg nem állítják rögtön a nyolcaddöntőben. Pénteken ugyanis már egy apró hiba is a végső búcsút jelentheti, az M3 Outlet–Real Team-kupa utolsó napján immár egyenes kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek. A nyolcaddöntők párosítását még a csoportbeosztás alapján hozták össze a szervezők – így taktikázhatott az Ecuador, hogy elkerülje az izmosnak tűnő, Dzsudzsák Balázst is a soraiban tudó Victor Security-t –, a legjobb nyolc között azonban újabb sorsolást tartanak, tehát az égiekre lesz bízva minden.
Focicsemege
Pénteken tíztől kezdődik egy hosszú nap nagy csatározása. A címvédő, Lokinak is nevezhető Füredi Söröző a Standox-szal kezdi a napot, majd a 2007-es győztes Mezei-Vill FC Szuper Divatáruház elleni derbije folytatja a sort..11:00 órától a végső győzelemre is esélyes Kohárik Kft. találkozik a balmazújvárosi Koroknai Autósiskolával, ezt követően a karcagi Labonczfa-Stabil FC a hajdúszoboszlói B52 kávézó csapatával küzd a legjobb nyolc közé kerülésért. A házigazda Real Team FC a debreceni futsalcsapatta,a DEAC-Armadával csap össze, 12:30-tól az orgoványi Vi-Szövi-CL Disaster mérkőzést láthatják majd a nézők. Az egyik legerősebb alakulat, a Viktor Security a CTS Kft-vel meccsel, majd utolsóként a tavalyi döntős Ecuador-eHarex focizik a Szakály testvérekkel felálló Túrós Batyuval.
A nyolc továbbjutó csapatot ezután sorsolással párosítják egymáshoz. A negyeddöntők 14.30-kor kezdődnek, az elődöntők 17 órától, a fináléra pedig várhatóan este héttől kerül sor.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Bak Csaba üzletében nemcsak a kétkerekű, hanem a környezetvédelem is fókuszban van.
Azt egyelőre nem tudni, mennyi hajdú-bihari helység érintett.
Kisbusz és személyautó ütközött.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.04)