Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ennek is kell örülni: a következő idényre felvették a MOL Ligába a Debrecent

| 2013. 06. 08. | 15:40:19
Idén nem sikerült összekalapolni azt a 135 millió forintot, ami kellett volna az induláshoz.
Ennek is kell örülni: a következő idényre felvették a MOL Ligába a Debrecent
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A pénteki ligaülésen Korcsinszky György, a DKH klubelnöke – ahogy korábban a Cívishírnek is – beszélt visszalépésük okairól, amelyek főként pénzügyi eredetűek voltak, illetve a jégcsarnok kérdése sem volt megoldott. Elmondta azt is, a 2014/2015-ös szezonra már tudják vállalni a MOL Liga indulásának feltételeit, így kérvényezte, hogy a liga fogadja el a nevezésüket arra az idényre. A liga vezetői szavaztak a kérdésben, és ellenszavazat nélkül elfogadták, hogy amennyiben a korábban megállapított feltételeknek eleget tud majd tenni a Debrecen, úgy nevezhessen a 2014/15-ös MOL Liga szezonra.

 2013/14-es szezonban nem változik a mezőny, és nem lesznek nagy változások a lebonyolításban sem. Az alapszakaszban 48 mérkőzést játszanak a csapatok, a rájátszásba továbbra is négy csapat jut majd be. A liga megszavazta, hogy az alapszakasz győztese 2013/14-ben is a három további bejutó alakulatból választhat ellenfelet az elődöntőre. Az elődöntők három, a döntők pedig négy nyert meccsig tartanak majd.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kőszeghy Flóra ember és gép találkozásáról
Kőszeghy Flóra ember és gép találkozásáról
A debreceni indulású építészmérnöknek, művésznek a Sesztina Galériában nyílik önálló tárlata.
Az űr szakértői találkoztak Debrecenben
Az űr szakértői találkoztak Debrecenben
Ma már tudományágak sokasága foglalkozik távoli környezetünk vizsgálatával.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.