Tisza Tiborral Olaszországról, a Lokiról, az Újpestről, a cselekről – interjú

Cívishír: Legutóbb akkor interjúztunk, amikor még Belgiumban légióskodtál, 2011 májusában. Címszavakban foglald össze nekünk az elmúlt egy évtizedet!
Tisza Tibor: Így repül az idő? Nekem fel sem tűnik igazán az idő múlása, remekül érzem magam, ez a legfontosabb. No persze azért sok minden történt. Azóta született két gyönyörű gyermekem, abbahagytam az aktív futballista karriert, de szerencsére szabad akaratból, és nem kényszer – mondjuk sérülés – hatására. A saját vállalkozásomban kezdtem dolgozni, ami gyerekekről, tehetséggondozásról szól.

Cívishír: Jól értem, edző lettél?
Tisza Tibor: Annál azért több, a Tisza Talent Management egy komplex tehetséggondozással foglalkozó vállalkozás.

Cívishír: Ezt kivesézzük a későbbiekben, de most még a futballista Tisza Tiborról beszélgessünk! Hogyan tekintesz vissza a pályafutásodra?
Tisza Tibor: Összességében pozitív a kép, és a nagyon büszke vagyok, illetve szerencsésnek tartom magam ezért. Nekem megadatott az, ami sokaknak a be nem teljesedett vágya. Játszottam a DVSC-ben, az Újpestben, a Diósgyőrben, magamra ölthettem a címeres mezt.

Cívishír: Ez a sok pozitívum, elégedettség nem túl magyaros, kell valami panasz, hiányérzet is!
Tisza Tibor: Abban a tekintetben lehet csak hiányérzetem, hogy nem játszottam egy igazán nívós bajnokságban, vagy itthon akkoriban nem voltak ilyen fejlett infrastrukturális körülmények és rendezett hátterű klubok. Diósgyőrben és Újpesten is sokszor fizetés nélkül játszottunk, ami a magyar fociban jelenleg elképzelhetetlen. Ezzel együtt azért pozitív a kép, mert mindezt felülírja az, hogy magyar bajnok lettem a szülővárosom csapatával, olyan patinás egyesületnek voltam tagja, mint az Újpest, továbbá a DVTK játékosaként élhettem meg, mit jelent a fergeteges diósgyőri közönség buzdítása.

Cívishír: Kérlek, reagálj arra, amit a volt apósod, a befolyásos debreceni üzletember, Boros József mondott nemrég a nekünk adott interjúban: akkor távolodott el a DVSC-től, amikor te nem kaptál ott megfelelő megbecsülést, elismerést.
Tisza Tibor: A DVSC-ben kétszer is házi gólkirály tudtam lenni, annak ellenére, hogy nem mindig játszottam kezdőként. Én hálás vagyok, hogy ennyi lehetőséget is kaptam a Lokiban, én abszolút jó emlékekkel gondolok vissza a DVSC-s időszakra. Azóta is nagyon jó a viszonyom Herczeg Andrással és Kondás Elemérrel is, gyakran heti szinten beszélgetünk. Én az égvilágon senkire nem haragszom. Az edzőnek a szíve joga eldönteni, hogy kit állít a csapatba, egy profi mentalitású játékosnak nem szabad zokon vennie, ha kimarad a kezdőből, hanem még nagyobb munkára kell ösztönöznie. Ott van Szalai Ádám példája, ritkán kezdő a Bundesligában, de nem adja fel, hanem küzd, ahogy az egy profihoz illik.

Cívishír: Az elmúlt húsz évben olyan jó cselezőkészségű játékos nem volt a Lokiban, mint te. Kitől tanultad?
Tisza Tibor: Magamtól. Néztem a tévében a sztárokat, ellestem tőlük egy-két húzást, aztán rengeteget gyakoroltam. Valamit talán a genetika is adhatott, mert a fiamnak még nem mutattam meg, hogy mi a lövőcsel, mégis állandóan azt csinálja. Ezek szerint lehet örökölni. Nekem a védjegyemmé vált a lövőcsel, de abban nagyon sok munka volt. Ezt szajkózom most a tanítványaimnak is: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás!

Cívishír: Miért nincsenek ma már cselgépek a pályán?
Tisza Tibor: Mert a labdarúgás megváltozott, célfutball játszanak a csapatok, amibe a cselezés nem tartozik bele. Túl sok pénz forog kockán, a csel pedig kockázatos. Az elrontott csel ugyanis labdavesztéssel jár. Az összjáték biztonságosabb, még ha kevésbé is látványos, mint amikor valaki egy-egyezésben jár túl az ellenfél eszén.

Cívishír: Ha azt mondom Olasz Focisuli, milyen emlékek törnek fel benned? Úgy jártatok Olaszországba, mint más a piacra!
Tisza Tibor: A futballistává válás útján nagyon sokat jelentett számomra az Olasz Focisuli és Olaszország. Tízévesen már a Milan és a Juventus ellen játszottunk, óriási motivációt jelentett mindannyiunknak. Nem véletlen, hogy ma is minden egykori Olasz Focisuli-növendéknek ezek a kedvenc csapatai, és Olaszország a kedvenc országa. Fergeteges élményekkel gazdagodtunk ott gyerekkorunkban.

Cívishír: Avassuk be az olvasóközönséget abba, hogy mi a Tisza Talent Management (TTM)!
Tisza Tibor: Tehetséggondozó vállalkozás. Azért hoztam létre, hogy a mai fiatalok kapják meg azt a lehetőséget, amihez nekem annak idején nem volt esélyem. Egyéni edzéseket tartunk, táboroztatunk, továbbá különböző előadásokkal az elméleti felkészítést is segítjük.

Cívishír: Ha én – negyvenen túl – jelentkezem, hogy taníts meg a biciklicselre, akkor mit mondasz?
Tisza Tibor: Nálunk csak alsó korhatár van. Hatéves kortól bárki jöhet, volt már nálam egyéni képzésen Balogh Norbi is, továbbá más felnőtt játékos is. Én azonban abban hiszek, hogy amit mi csinálunk, az a gyerekeknek igazán hasznos. Meggyőződésem, hogy hattól tizenkét éves korig kell a legtöbbet foglalkozni a gyerekekkel, szerintem ide kellenének a legjobb edzők, mert tapasztalatom szerint a mai tizenöt évesek már nagyon komoly lemaradásban vannak, és van, amit már nem lehet behozni. Éppen ezért a kis korosztályok edzőinek van a legnagyobb felelőssége! Ez az én véleményem, persze tudom, hogy sok más vélemény is van a magyar futballban.

Cívishír: Döcög a szekér, az biztos! Ezért nincs egység?
Tisza Tibor: Nekem az a véleményem, hogy egészen kis kortól kezdve kell felépíteni egy játékost. Vannak vitáim arról, hogy szerintem egyénileg kell a játékosokat kiképezni, akiket aztán majd be lehet illeszteni egy csapatba. Jó egyéni képzettség és képességek nélkül nincs jó csapat sem! Nézzük a válogatottakat! Azokat is úgy rakják össze, hogy a legjobb, legképzettebb játékosokat posztonként kiválogatják, majd belőlük csinálnak egy csapatot. Szerintem el kéne már jutni oda Magyarországon is, hogy jó játékosokat képezzünk, és majd akkor lesz jó csapatunk, nemzetközi szinten is. Az egyéni képzésnek sokkal nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani. Ezért is alapítottuk meg a TTM-et, ebben hiszünk, de tudjuk, hogy ez nem megy az egyik napról a másikra.

Cívishír: Mi mást nyújt egy gyereknek a TTM, mint a DLA vagy a DEAC utánpótlása?
Tisza Tibor: Mi nem versenyeztetünk csapatot, azaz nem konkurálunk az utánpótlásnevelő-műhelyekkel, hanem éppen ellenkezőleg, a partnereik vagyunk, hiszen képezzük a futballistáikat. Kiegészítjük egymást. Hozzánk szabadidőben hozzák el a szülők a gyereket, amikor már leedzettek valamelyik csapatban, és valami pluszt akarnak. Nem vesszük el a klubok kenyerét, hanem jobbá tesszük a játékosaikat. Tudják ezt ők, és nagyon jó kapcsolatot is ápolunk mindenkivel.

Cívishír: A cechet ki állja?
Tisza Tibor: A szülő, de ez az ő szuverén döntése. Nem a játszóházban költi el a pénzt, vagy nem vesz egy újabb tabletet, hanem egyéni képzésre hozza a gyerekét.

Cívishír: Tehetős szülőnek kell lenni, ahhoz ki tudja fizetni a számlát?
Tisza Tibor: Egyáltalán nem! Ha jobban belegondolok, egy gazdag család sarja sincs most nálunk, és nem is nagyon jellemző, hogy lenne. Egy teljesen átlagos apuka például lemondott a cigiről, és úgy fizeti a gyereke képzéseit.

Cívishír: Sok edző panaszkodik, hogy a szülő jobban akarja a focit, mint a gyerek. Neked mi a tapasztalatod?
Tisza Tibor: A szülő hozza el a gyereket hozzánk, de utána minden gyereken múlik. Ha ő nem szeretne jönni, aligha tudnánk pluszmunkára fogni.

Cívishír: Hol találjuk a TTM otthonát Debrecenben?
Tisza Tibor: Most még pályákat bérlünk, de belátható időn belül saját központ építése a cél. Ezen dolgozunk gőzerővel.

Cívishír: Mindig többes számban beszélsz, kik a „mi”?
Tisza Tibor: Az én nevem alatt fut minden, én döntök mindenről, de egyedül kevés lennék a kiteljesedéhez. Van több edzőnk, személyiségelemzőnk, táplálkozási tanácsadónk, couchunk vagyis sportpszichológusunk, szóval sokan vagyunk, hála a jóistennek! Továbbá nagy cégekkel is szerződésben állunk, az egyik nagy sportáruházban már lehet is kapni TTM-es pólót.

Cívishír: A foci EB-hez mit szólsz?
Tisza Tibor: Nagyon jó volt, a kedvenc csapatom nyerte!

Cívishír: És a magyarok?
Tisza Tibor: Naná, hogy a magyaroknak szurkoltam mindenekelőtt, sajnálom, hogy nem tudtunk továbbjutni a csoportból. Ezzel együtt sikeres szereplésként könyvelem el, még akkor is, ha tudom, úgy lehetett esélyünk a franciák és a németek ellen is, hogy nem éppen csúcsformában érkeztek meg az EB-re. Ez most a realitás, de bízom benne, hogy a magyar válogatott egyre jobb lesz.

Cívishír: A Loki-Újpest derbik különlegesek lehetnek számodra. Mit vársz most?
Tisza Tibor: Az Újpesttől, a szurkolóktól nagyon sokat kaptam, mai napig olyan tisztelettel beszélnek rólam, hogy libabőrös leszek, ha belegondolok. Vasárnap este azonban nyilván a DVSC-nek fogok szurkolni, hiszen Debrecen az én szülővárosom, az én otthonom, én pedig a debreceni labdarúgásért dolgozom nap mint nap.

Cívishír: A harmadik kedvenc csapatod – minimum egy évig – egy osztállyal lentebb  kényszerült. Fájt, amikor kiesett az NB I-ből?
Tisza Tibor: Nagyon nagy szomorúsággal töltött el a hír, de remélem, hogy – akárcsak a DVSC – egy év alatt sikerült visszajutnia. A Diósgyőrnek az NB I-ben van a helye!

Cívishír: Van az a pénz, amiért elhagynád Debrecent?
Tisza Tibor: Folyamatosan kapok ajánlatot, nemrég egy budapesti és egy vidéki klub is keresett, hogy menjek oda egyéni edzőnek, de én most Debrecenben képzelem el a jövőmet. Itt van a két gyerekem, a TTM óriási kihívás, és azt hiszem, Debrecenben a szakmai berkekben elismernek. Ezek most a legfontosabbak számomra.

Cívishír: S ha egy felnőtt csapat élére hívnának vezetőedzőnek?
Tisza Tibor: Nemet mondanék. Az értékalapú munkában hiszek, ezt most az utánpótlásban lehet megtalálni és megvalósítani. A felnőtt foci szinte csak a pénzről szól.

Cívishír: A lelki szemeid előtt milyennek látod magadat tíz év múlva?
Tisza Tibor: Tíz év múlva már reményeim szerint dicsekedhetünk azzal, hogy több játékosnak is segítettünk kijutni a nemzetközi porondra. Nagyon szép az is, ha egy fiatal bemutatkozik a magyar NB I-ben, de nekünk azért egy kicsit komolyabb a célunk, vagyis magasabbak az elvárásaink. Ami mégis a legfontosabb: értékes embereket adjunk a társadalomnak, akiknek a futball fontos szerepet tölt be az életükben.

Cs. Bereczki Attila