2018.02.08. 19:25
A Bocskai második napján – véleményes pontozással – az utolsó debreceni férfi is kikapott.
Parázs csatákkal folytatódott az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban a 23 nemzet öklözőit felvonultató Bocskai-emlékverseny, de sajnos debreceni szempontból rosszul sült el a selejtezők második napja.
A DVSC középsúlyú bunyósára, Tóth Ádámra a cseh Milos Bartl várt. A két legény klaszikus, a régi idők bunyóját mutatta be, hatalms adok-kapok alakult ki a szorítóban, súlyos pofonok csattantak itt is, ott is. A heroikus küzdelem végén a debreceni tábor már lelkendezett, de az eredményhirdetés sokként érte a nagyérdeműt. A bírók 5-0-val látták jobbnak a „cseh vitézt”, ami azért dühítő, mert más magyar bunyósok hasonló – vagy inkább gyengébb - teljesítménnyel sima pontozásos győzlemet arattak.
Ahogyan Móna Imrénél, úgy Tóth Ádámnál sem lejtett a hazai pálya, így nem maradt már debreceni férfi versenyben. A hölgyek azonban dicsőséget szerezhetnek a cívisvárosnak. A kétszeres vb-bronzérmes Nagy Tímea, illetve a DVSC másik kiválósága, Nagy Angéla pénteken húz kesztyűt!
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.24)