Nébih
2022.05.12. 15:21
A madárinfluenza H5N1 altípusát találták meg az állatokban.
Fel kell számolni egy nyírbátori telep 93 ezres pecsenyekacsa-állományát, miután a madárinfluenza H5N1 altípusát találták meg az állatokban, írja a közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Nébih tájékoztatása szerint az állategészségügyi szakemberek a fertőzött gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások. Eközben Bács-Kiskun megyében és Csongrád-Csanád megyében – újabb kitörések következtében – tovább bővültek a korábban kijelölt, korlátozás alatt álló területek is, írja a hivatal.
Magyarországon 2021 novemberében bukkant fel a madárinfluenza, először vadmadaraknál, majd tenyésztett baromfik körében is. Decemberben Balmazújvárosban kellett levágni 42 ezer kacsát.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Bak Csaba üzletében nemcsak a kétkerekű, hanem a környezetvédelem is fókuszban van.
Azt egyelőre nem tudni, mennyi hajdú-bihari helység érintett.
Kisbusz és személyautó ütközött.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.04)