Mandiner, Nemzeti Sport
2022.01.26. 15:22
Azzal nem tudunk mit kezdeni, ha nem cserélik be a magyar játékosokat - mondta az elnök.
Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke a Mandinernek adott interjújában bejelentette, hogy a szervezet felfüggeszti mindkét alelnököt, Pálinger Katalint és Nagy Lászlót, amíg a női és férfi válogatott világbajnoki (a női válogatott tavaly decemberben 10. lett a vb-n), illetve Európa-bajnoki szereplésének értékelése. Kocsis hangsúlyozta: nem leváltásról van szó, csak elég furcsán nézne ki, ha önmagukat értékelnék.
A Fidesz frakcióvezetője összetett problémáról beszélt akkor, amikor a férfiválogatott hazai Eb-kudarcáról kérdezték. Felsorolt több statisztikai mutatót is, amikben egy játékos sem tudta beverekedni magát a legjobb 15-be vagy 30-ba (legerősebb lövés, leggyorsabb sprint, passzok száma és eredményessége, gólpasszok, védekezés, védési hatékonyság), ennek fényében pedig szerinte már az is csoda, hogy a 15. helyet megcsípte a válogatott a részben hazai rendezésű kontinenstornán.
„Több válogatott játékosunk nem kezdő a saját klubcsapatában, vagyis fenntartunk egy olyan bajnoki rendszert, amiben a magyar válogatott játékosok padoznak. Vannak ugyan szabályozási módszerek, mint például az, hogy fizetni kell a légiósok után, de alapvetően a szövetség nem szólhat bele, egy klub kit igazoljon le és játszasson. Azzal nem tudunk mit kezdeni, ha nem cserélik be a magyar játékosokat”
– mondta a Nemzeti Sportnak Kocsis, aki szerint itthon fel kell építeni további csapatokat, például a Balatonfüredet, a Tatabányát vagy Ferencvárost, amelyek képesek megszorongatni és versenyben tartani a két nagy BL-klubot.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)