Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rémes játékkal kapott ki a Debrecen

| 2021. 02. 05. | 19:23:00
A fehérváriak felborították a papírformát.
Rémes játékkal kapott ki a Debrecen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

31-27-re kikapott a DVSC Schaeffler az Alba Fehérvár együttesétől az elsőosztályú női kézilabda bajnokság február 5-i játéknapján. A találkozó egyértelmű esélyese volt a debreceni csapat, amelyik napra pontosan egy évvel ezelőtt idegenben verte az akkor ráadásul erősebb kerettel rendelkező Albát – ezért is különösen fájó a vereség.

A meccs elején gyorsan háromgólos előnyt harcolt ki a Loki (6-3, 8. perc), majd ahogy belemelegedtek a játékba a vendégek, elolvadt a vezetés. A piros-fehér támadások felépítettségben, intenzitásban is elmaradtak a csapat kvalitásaitól, míg védekezésben a fehérvári tehetség, Gerháth Kincső távoli lövéseivel nem tudott mit kezdeni a Debrecen a félidő kétharmadáig.

Jelena Despotovic 3 gólt ért el 9 kísérletből, bizony, volt már jobb is

A Fehérvár a 19. percben kiegyenlített (11-11), ami jót tett az elkényelmesedő DVSC-nek. Erőre kaptak Kovácsék, végre jöttek a türelemmel kijátszott figurák az elhamarkodott egyénieskedések helyett. A hazai csapat magasabb fokozatba kapcsolva 18-15-re hozta az első játékrészt. Nem mellesleg, említésre méltó kapusteljesítmény nélkül: Csapó lassúnak tetszett, Giegerich pedig egyesesen zavartnak; a német hálóőr csak pár percet kapott, miután már egy viszonylag egyszerű indítást is az ellenfélnek ajándékozott.

Csapó Kyra: 44 perc alatt harminc lövésből hatot fogott – ez kevés 

A folytatásban ismét visszaesett a javulni látszó teljesítmény, amelyhez persze kellettek peches periódusok (például négy kapufa egymás után), de az is, hogy alig foglalkoztattuk a beállókat (pedig Tóvizi mindhárom lehetőségét értékesítette, igaz, Bordás ugyanannyiból csak egyet). 21-20-ra átvette a vezetést az Alba (38. perc), Csapó Kyrának továbbra sem ment, a nagyobb baj, hogy védekezésben sem mindenki végezte el a munkát a Lokiban (magyarul rendre lemaradtak az emberről).

Hornyák Dóra szorongatja Afentaler Sárát

Az ötvenedik percben kétgólos előnyben (26-28) voltak a sokkal lelkesebb, összeszedettebb vendégek, s hiába javult a védekezés a végére hazai részről (vagy kockáztatott kevesebbet az Alba), a legnagyobb ziccerek is kimaradtak. Igazság szerint a negyvenedik perctől egyre görcsösebbé váltak a hazai kezek, nem volt, aki lélekben összekapja, fókuszálja a gárdát (Bulath, hol vagy?!).

Védekezésben Bordás Réka, Tóvizi Petra és Jelena Despotovic

Kaotikus benyomást keltett a DVSC, a kispad kezéből kicsúszott az irányítás, a finisben már mindenki ment a saját feje után: a legerősebb láncszem, Kovács Anna kétszer passzolta el magát kikényszerítetlenül, a Győrhöz szerződő Despotovic szintén kétszer durrantott csúnyán fölé (ziccert és átlövést hibázott), de a szélsők is a kapusba püfölték a maguk lehetőséget a végén (amit a Lokinál Csapó és Giegerich sem voltak képesek hozni, azt Dányi Bernadett megtette az Albánál).

Az Alba fiatal csapata örömtáncáncot járt a végén

A pénteki teljesítmény – járvány ide, járvány oda – súlyos kérdéseket vet fel mind csapatszinten, mind egyesek hozzáállásában: talán erről is szó esett a lefújást követően, merthogy Köstner Vilmos perceken át beszélt a gárdához, amikor az ellenfél már régen az öltözőben örült a megérdemelt győzelemnek.

MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – Az ellenfélnél volt egy extra kapusteljesítmény, nálunk pedig kritikán aluli. Rossz volt a védekezésünk, az egész hét felkészülése kidobott idő volt.
Józsa Krisztián: – Jó erőkből álló Debrecenre számítottunk, sokat készültünk a meccsre. Az első félidőben pontatlanok voltunk, de a második játékrészben az extra kapusteljesítményünk megoldott mindent. Nem várt győzelmet arattunk, aminek nagyon örülünk.

RaL

Tabella

  1. Siófok 15 11 4 482–382 +100 22
  2. Győr 10 10 350–199 +151 20
  3. FTC 11 10 1 376–244 +132 20
  4. Mosonmagyaróvár 11 10 1 326–292   +34 20
  5. MTK 11 8 3 352–332   +20 16
  6. Vác 13 8 5 374–369     +5 16
  7. Debrecen 11 7 4 329–292   +37 14
  8. Fehérvár 13 5 8 348–407   –59 10
9. Kisvárda   12 3 9 288–326   –38   6
10. Dunaújváros 11 3 8 284–331   –47   6
11. Érd 11 3 8 275–343   –68   6
12. Boglári Akadémia-SZISE 12 2 10 329–397   –68   4
13. Szombathely 12 2 10 310–403   –93   4
14. Békéscsaba 11 11 238–344 –106   0

 

Hirdetés
További híreink
Európa-bajnok a debreceniek új igazolása
Európa-bajnok a debreceniek új igazolása
Nagyszerű magyar siker született.
Az EL csoportkörében kezd a Debrecen
Az EL csoportkörében kezd a Debrecen
A kvalifikáció első körének sorsolását július 14-én tartják.
A debreceni születésű kiválóság távozik a Ferencvárostól
A debreceni születésű kiválóság távozik a Ferencvárostól
Kézilabdás feleségével már évek óta Győrben élnek.
Romániába igazolt a Debrecen korábbi szélsője
Romániába igazolt a Debrecen korábbi szélsője
Marosvásárhelyen folytatja pályafutását.
Feljutást ünnepelne a debreceniek új balszélsője
Feljutást ünnepelne a debreceniek új balszélsője
Újabb játékost szerződtetett az élvonalból a DEAC.
A BL helyett az EL-ben indul a Debrecen
A BL helyett az EL-ben indul a Debrecen
A Bajnokok Ligája túl költséges - indokolják a döntést.
Csalódás: nem kaptak szabadkártyát a magyarok
Csalódás: nem kaptak szabadkártyát a magyarok
Lemaradtak a világbajnokságról.
Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Papp László támogatásáról biztosította debreceni utánpótlásnevelést.
Drámai csata után aranyérmes a debreceni csapat
Drámai csata után aranyérmes a debreceni csapat
A DVSC megnyerte az ifjúsági kézilabdaligát.
Bravúros fordítás: BL-döntőben a debreceniek
Bravúros fordítás: BL-döntőben a debreceniek
Hét góllal is vezetett a Fradi.
Javában zajlik a 33-as felújítása Debrecenben
Javában zajlik a 33-as felújítása Debrecenben
A nyári szünet alkalmasabb a forgalmas utak rendbe hozására.
Eltűnőben a „Don-kanyar”
Eltűnőben a „Don-kanyar”
Hamarosan „megüresedik” a debreceni saroktelek, amelyre már csak az idősebbek gondolnak nosztalgiával.
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Kozma Éva: hiteles a polgármester aggodalma vagy csak a lehetséges előrehozott választásra készül?
Koktél Műhely: baráti partik, céges csapatépítők
Koktél Műhely: baráti partik, céges csapatépítők
Kiváló koktélok, italok, exkluzív környezet bárral és tágas kerthelyiséggel.
Új tér születik az Attila téri templom körül
Új tér születik az Attila téri templom körül
Ismét bepillantottunk a debreceni főszékesegyházba. +Fotók
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Június 12-én kezdődik a 10. Debreceni Gourmet Fesztivál.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Fesztiválok áprilistól, ingyenes koncertek a főtéren.
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Papp László óv az „értékrend nélküli szélkakasoktól”.
Kupadöntőben a DVSC
Kupadöntőben a DVSC
A Kisvárda elleni siker jutalma a négyes finálé.
Egyetemisták is segítettek Bodaszőlőn
Egyetemisták is segítettek Bodaszőlőn
A DEKOM sokadik alkalommal vitt adományokat a zártkertek lakóinak.
Debreceni győzelem a Buducsnoszt ellen
Debreceni győzelem a Buducsnoszt ellen
A Bajnokok Ligája csoportkör utolsó meccsét játszotta a Loki a Hódosban.
Hirdetés
Hirdetés
Álmosdi közösségi ház: nyert ügy
Álmosdi közösségi ház: nyert ügy
Elkezdődhet az építkezés.
Hirdetés
Hirdetés
Még mindig itt van Debrecenben a koronavírus
Még mindig itt van Debrecenben a koronavírus
A minták alapján a koronavírus-fertőzések számának emelkedése várható helyben.
Megfiatalodva őrzi múltját a hajdúböszörményi fürdő
Megfiatalodva őrzi múltját a hajdúböszörményi fürdő
A Bocskai Strand- és Gyógyfürdőben minden korosztály megtalálja a számára megfelelő vízi élményt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Rocker professzorok: katedrát cserélnek hangszerre
Rocker professzorok: katedrát cserélnek hangszerre
Zenei misszióként hozzák vissza a Nagyerdőre a hetvenes-nyolcvanas évek világát. Irány a Campus!
Húsz nemzet játékosai a 30. Eötvös Kupán
Húsz nemzet játékosai a 30. Eötvös Kupán
Egy évben ennyi országból még nem érkeztek játékosok a debreceni versenyre.
A folyóparton ünnepel Tiszacsege
A folyóparton ünnepel Tiszacsege
Reggeltől hajnalig tartó programfolyammal készül a kisváros a Csegei Rév Nap rendezvényre.
Visszatér a kánikula
Visszatér a kánikula
Vasárnap már igazi strandidő lesz.
Gazdaság
Magyar Péter az üzemanyagárakról
A kormány kész beavatkozni.
Campus: sztárok a mélygarázsban
Már több mint kétezer embernek ad munkát a debreceni fesztivál.
Védett üzemanyagárakat akar a KDNP
Rétvári szerint a TISZA Párt megszegte a választási ígéretét.
Vagy a Nagyerdő, vagy nincs Campus Fesztivál
Esténként 30-35 ezren készülnek fesztiválozni Debrecenben. A trükközők ráfizetnek.
Nincs megállás. Ismét drágultak az üzemanyagok
A változás várhatóan fokozatosan jelenik meg a hazai töltőállomások áraiban
Pörgésben a magyar használtautó-piac
Már 4,4 millió autó van Magyarországon.
Támogatott tartalom
Afrikában is segít a Richter
Afrikában is segít a Richter
Folytatta a kiszolgáltatott helyzetű nők támogatását a bamakói Remény Háza.
Újra építőtábort szervez a Péchy
Újra építőtábort szervez a Péchy
A cél, hogy elkészüljön az iskola új multifunkciós közösségi tere.
Strandok éjszakája: több hajdú-bihari fürdő csatlakozik
Strandok éjszakája: több hajdú-bihari fürdő csatlakozik
Hosszabbított nyitvatartás, zenés programok, habparti, szaunaszeánszok és esti fürdőzés.