Zsebbe kell nyúlnia a leendő nagyerdei büfésnek

Havi 451 ezer forint plusz áfa díjról indul az árverés a Békás-tó melletti büfé bérleti jogára. Az erről szóló előterjesztést még decemberben tárgyalta és szavazta meg a debreceni közgyűlés tulajdonosi bizottsága.
A 19 négyzetméteres, két kis pavilonnal ellátott büfé jelenlegi bérleti jogviszonya január 8-án fut ki, s az önkormányzat 3 évre kötne új szerződést néhány megkötéssel. Így például a büfének és a pavilonoknak kötelezően nyitva kell tartania áprilistól október végéig 9-től 22, míg novembertől március végéig 9-től 18 óráig. Továbbá a bérlőnek melegszendvics és hamburger mellett a Debreceni Értéktár Bizottság által települési értéktárba vett, valamint Debrecenhez köthető nemzetközi hírnévvel bíró termékeket is árulnia kell. Azonban műanyag termékek és eszközök használata, forgalmazása nem megengedett.
RaL






























