Végre győzött a Debrecen!
![Végre győzött a Debrecen!](https://civishir.hu:10013/media/aa9e80c5-78c4-4d32-aad4-3dcb486dac68.jpg?size=850)
Csak abban volt a vita a világhálón a két tábor hívei között, hogy melyik gyengébb. Nos, az első félidő alapján a diósgyőriek „nyertek”. A DVSC már az első percekben megszerezhette volna a vezetést, de Holman ordító helyzetben lőtt egy, a gólvonalon becsúszó védőbe, pedig ha tíz centivel megemeli a labdát, akkor vezet a Loki… Rá egy percre már Danilovicsnak kellett védenie, de ez nem diósgyőri feltámadást, hanem csak röpke fellángolást jelentett. A Loki ugyanis hajtott tovább, egyértelműen mezőnyfölényben játszott, és érett a gól. Jött is! A 27. percben Jovanovics lőtte jobbról keresztbe a labdát, a hosszú saroknál Holman köszönte szépen, és begurította a labdát a diósgyőri kapuba (0-1). A hazaiakat megfogta a gól, a vendégeket feldobta, aminek meg is lett a következménye. A 37. percben Szakálynak úgy elsült a lába 25 méterről, hogy két gólra nőtt a debreceniek előnye (1-2). A diósgyőri hívek lógó orral vették tudomásul: nagyon gyenge a csapatuk! A debreceniekben legalább felcsillant a remény…
Szünet után nagy elánnal vetette magát a küzdelembe a kétgólos hátrányban lévő miskolci egylet, mert nem volt más választása. A debreceniekre kisebb-nagyobb nyomás nehezedett, a hazaiak erőfeszítéseihez nem párosult elképzelés. Mégis sikerült a szépítés, mert a DVSC semmit nem tett hozzá a meccshez, másrészt az exlokista Lázár „nagy halálát” megette a bíró, és tizenegyest rúghatott a DVTK. Novotny bevágta a büntetőt (1-2), így visszajött a meccsbe a hazai gárda. Sőt! Nem sokkal később Brkovics, a debreceniek középső hátvédje belement egy nagy dulakodásba, amiért sárga lapot kapott. Miután korábban összeszedett már egyet, mehetett zuhanyozni. Így hatalmas lehetőség nyílt a diósgyőriek előtt. A 66. percben mégis a debreceniek előtt adódott nagy lehetőség: Mészáros fejelt kapufát egy szöglet után. Kisvártatva Varga egyenlíthetett volna, de a ziccerét megfogta a debreceniek kapusa! Pörgött a meccs! A debreceniek a végét a bekkelés művészetének szánták. Tíz emberrel tizenegy ellen nem is tehettek mást. Aztán a várva várt miskolci rohamok elmaradtak, a debreceniek kijöttek a szoírtásból, és a 88. percben Tőzsér bal lába elsült, megpecsételve a diósgyőriek sorsát (1-3). A debreceniek előtt felcsillant némi remény, a DVTK hívei pedig tovább rohannak a szakadék felé...
Labdarúgó NB I., 11. forduló:
DVTK-DVSC 1-3 (0-2)
Miskolc. Vezette: Andó-Szabó (Erős, Szalai)
DVTK: Rados - Eperjesi (Vela 46.), Lázár, Lipták, Tamás - Oláh B., Dausvili, Nono Villar (Bognár 46.), Elek - Makrai, Bacsa (Novothny 46.)
DVSC: Danilovics - Jovanovic, Brkovics, Mészáros N., Bobko - Filip, Tőzsér - Szakály, Holman (Mészáros K. 87.), Könyves (Nagy Z. 68.) - Horváth Zs. (Castillion 68.)
Gól: 0-1 Holman (27.), 0-2 Szakály (37.), 1-2 Novothny (11-esből, 57.), 1-3 Tőzsér (88.)
Sárga lap: Brkovics (19.), Könyves (55.), Novothny (59.), Dausvili (59.), Bobko (75.), Tamás (86.)
Kiállítva: Brkovics (59.), Tamás (87.)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)