Több mint négyszázezer fertőzött van Ukrajnában
![Több mint négyszázezer fertőzött van Ukrajnában](https://civishir.hu:10013/media/edf1c74b-7529-460e-af83-24889ef28926.jpg?size=850)
A hétvégén sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, november 2-re pedig már átlépte a négyszázezret az eddig azonosított fertőzöttek száma az országban. A közölt adatok szerint az elmúlt napon 6754 új esettel 402 194-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 69 újabb halálos áldozattal 7375-re. Eddig 163 768-an gyógyultak meg, viszont már 231 051 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel.
Egy nap alatt a legtöbb új beteget, 8752-őt pénteken jegyezték fel a járvány kezdete óta.
Hétfőn életbe lépett a települések és régiók járvány szerinti új, színes besorolása, amelyről a kormány pénteken döntött, és amely szerint egyebek mellett Kárpátalján Ungvár, Beregszász, valamint az ungvári járás is vörös zónába került. A vörös besorolású helyeken be kell zárni az iskolákat, a közösségi közlekedést le kell állítani, vagy csak a stratégiailag fontos intézmények alkalmazottai vehetik igénybe, nem tarthatók tömegrendezvények, és a piacokat is bezárhatják. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy az ország kórházaiban jelenleg 17 855 ágy van csatlakoztatva központi oxigénellátóhoz, ezek számát a hónap közepéig legalább 25 ezerre tervezik növelni.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)