Több ezer hízóval lépne piacra Hajdúböszörmény új cége
![Több ezer hízóval lépne piacra Hajdúböszörmény új cége](https://civishir.hu:10013/media/11bdc06c-eb40-4ad0-930e-e51d3740b575.jpg?size=850)
„Hajdúkerületi-Hús” Állattenyésztő és Húsfeldolgozó Nonprofit Kft. néven céget hozott létre a hajdúböszörményi önkormányzat a városi beruházásban, állami és önkormányzati támogatással épült vágóhíd és húsfeldolgozó üzemeltetésére.
A cégalapítás mellett szól – indokolt Kiss Attila polgármester az erről szóló decemberi előterjesztésében – a gyorsabb, rugalmasabb döntéshozatal és az önálló gazdálkodás, továbbá bizonyos pályázatok során így előnyből indulnának. A nonprofit kft. állattenyésztéssel, a már említett húsipari, valamint egy román-magyar uniós pályázathoz kapcsolódó tevékenységi körrel (füstölés, bélfeldolgozás stb.) foglalkozna. A 3 millió forintos törzstőkével megalakított cég a későbbiekben mintegy 20 dolgozóval működhet.
Ismert, hogy tavaly és tavalyelőtt átadták Hajdúböszörményben a húsfeldolgozót és a vágóhidat, a kettő összesen 400 millió forintba került, a finanszírozás mintegy 90 százalékát a Belügyminisztérium állta egy közfoglalkoztatási mintaprogram keretében.
Az idei év első felében az ezeket működtető Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. (HV Kft.) valamennyi üzletága veszteségesnek bizonyult, azon belül a húsipari terület 12 millió forintot „vitt el”. A helyi képviselő-testület elé kerülő dokumentumok a komolyabb javítási költségekkel, „nagy mennyiségű kis értékű eszközök” beszerzésével és különféle pályázati költségekkel magyarázták a hiányt, hozzátéve, a városvezetés felülvizsgálatot indított a nyereségesség érdekében.
Ez utóbbi zálogát látják egy kifejezetten erre az ágazati profilra létrehozott cégben, melybe átvinnék a 2019-es közfoglalkoztatási program révén szerzett tenyészállatokat. Ettől az új konstrukciótól azért is várnának többet, mert a városgazdálkodási cég nem tenyészt és nem is nevel haszonállatot, miközben a piacon – olvasható egy erről szóló előterjesztésben – volna ilyen igény.
[Beillesztett cikk: Az élelmiszeriparban erősített Hajdúböszörmény]
Az előzetes felmérések szerint a húsfeldolgozó és a bérvágatók részéről 2020-ban évi 2800-3000 sertés és 150 hízómarha vágásra volna tervezhető. Az említett román-magyar pályázat (ROHU) révén jövő februárban elindulhat a füstölő, érlelő átalakítása, a hűtőkapacitás bővítése, a bélfeldolgozó, továbbá egy üzlet kialakítása, valamint modernebb. nagyobb kapacitású gépek beszerzése. Bizonyos fejlesztések révén az új céggel 3600-4000 hízó sertés „előállítását” céloznák meg. A vállalkozás engedélyeit jövő februárra szerezhetik be.
RaL
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)