Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tizenhat éve hunyt el a debreceni labdarúgás ikonja

puskasintezet.hu | 2024. 06. 11. | 12:35:33
Puskás Ferenc oldalán a nemzeti csapatban is pályára lépett.
Tizenhat éve hunyt el a debreceni labdarúgás ikonja
Komlóssy Imre (Fotó: Puskás Intézet)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tizenhat évvel ezelőtt, 2008. június 11-én hunyt el Komlóssy Imre, a debreceni labdarúgás egyik ikonja – írja a puskasintezet.hu.

Komlóssy Imre 1926. november 19-én született Debrecenben. Pályafutását egy helyi klubnál, a Nyilastelepi Törekvésnél kezdte. 1943-ban igazolt a Debreceni VSC-hez, s még nem volt 17 esztendős, amikor bemutatkozott az NB I-ben a Ferencváros ellen. Az 1945–1946-os idénybe a hetedik volt a bajnokságban a gárdával. 1948-ban felsőbb utasításra a Budapesti Lokomotívhoz került. Innen egy év múlva tért vissza a DVSC-hez, majd 1950-től 1953-ig, a katonai szolgálata idején az NB II-es Debreceni Honvédban játszott. Ezután ismét a DVSC-hez igazolt, a klubbal az 1959–1960-as szezonban feljutott az NB II Keleti csoport bajnokaként az élvonalba, így 1961-ben NB I-es játékosként vonulhatott vissza.

Komlóssy az 1948-as londoni olimpia előtt tagja volt a magyar válogatott keretnek, de anyagi nehézségek miatt a csapat nem tudott részt venni az ötkarikás játékokon. A debreceni ikon hivatalos mérkőzésen nem szerepelt a válogatott, de 1947. április 10-én többek között Bozsik József és Puskás Ferenc oldalán pályára lépett a nemzeti csapatban a BLASZ válogatott ellen 4–2-re megnyert nem hivatalos találkozón.

Visszavonulása után edzőként dolgozott. Eleinte DVSC utánpótlásában tevékenykedett, majd két éven irányította a felnőtt együttest is. A klubhoz többször is visszament dolgozni a tartalékcsapat edzőjeként, vagy a nagy csapat pályaedzőjeként. Ezenkívül munkát vállalt többek között Balmazújvárosban, Derecskén és Hajdúböszörményben is. Komlóssy Imre 81 évesen, 2008. június 11-én hunyt el Debrecenben.

További híreink
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Bárány Donát Debrecenben marad
Bárány Donát Debrecenben marad
Meghosszabbította a szerződését.
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
A Hungarotarg sikereitől hangos az utóbbi években a debreceni amatőr foci.
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Sokat érne most az idegenbeli győzelem.
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
Immár ő az első számú kapus Debrecenben.
Papíron a DVSC-vel minden rendben
Papíron a DVSC-vel minden rendben
A debreceniek első körben átmentek az MLSZ-vizsgán.
Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
A debreceni együttes irányítását átmenetileg Spitzmüller István veszi át.
Két motivált csapat esik egymásnak Debrecenben
Két motivált csapat esik egymásnak Debrecenben
A Loki a dobogóért, a Győr a bajnoki címért hajt.
Hirdetés
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
Minimális jegyáremelés mellett forgalomnövekedésre számítanak.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés