Szexuális bűncselekmények: nyilvános adatbázist szorgalmaz a Jobbik
A szexuális bűncselekményért elítélt emberek nyilvános adatbázisának létrehozását kezdeményezi a Jobbik-Konzervatívok parlamenti frakciója – jelentette be március 1-jei budapesti sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton pártelnök, európai parlamenti képviselő.
A politikus közölte: a napokban országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be a témában, mivel úgy látják, a hatályos törvények nem nyújtanak kellő védelmet az ilyen cselekmények elkövetőivel szemben.
Példaként hozta fel, hogy a 2021-ben elfogadott gyermekvédelmi törvény felállított ugyan egy ilyen rendszert, de az nem érhető el mindenki számára és nem tartalmazza a nagykorúak elleni támadások elkövetőit. Hozzátette: az Amerikai Egyesült Államokban az interneten nyilvánosan elérhető a "szexuális ragadozók" listája, akár településre szűkített kereséssel, benne az elkövetők nevével, születési dátumával, lakcímével és fotójával, ahogy Lengyelországban is nagyon hasonló rendszer működik. Gyöngyösi Márton megemlítette: az Európai Parlament két éve hozott határozatot arról, hogy fel kell állítani egy ilyen, minden tagállamra kiterjedő katasztert.
Óriási társadalmi igény van arra, hogy a szexuális jellegű bűncselekmények elkövetőinek adatait a társadalom megismerhesse – fogalmazott a Jobbik elnöke, hozzátéve, "a társadalom védelme sokkal előrébb való, mint a bűnözők személyiségi jogai".