Hirdetés
Szeptembertől ingyenesen szerezhetnek jogosítványt a középiskolások
Közel félmilliós segítséget jelent mindez

Ingyenes lesz a B-jogosítvány a középiskolásoknak (Fotó: Freepik/Illusztráció)
„2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak” – írta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebookon. Hozzátette, hogy ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.
A kormány egyébként eddig is támogatta a 20 év alatti fiatalok jogsiszerzését, utólag lehetett 25 ezer forintot visszaigényelni az Államkincstárnál a tanfolyam és a vizsga díjából. Ez ugyanakkor az utóbbi években nem sokat segített, hiszen a KSH adatai szerint 2022 végére már 305 ezer forintba került a jogosítvány megszerzése, de igazából a félmillió forintot is meghaladja az összeg, amit el kell költeniük a tanulóknak a B kategóriás jogosítvány megszerzésére - írja a Telex.
További híreink

Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.

Egy év börtönre ítélték a boszniai szerb elnököt
Dodikot hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltották.

Budapest Büszkeség: kihallgatták Karácsony Gergelyt
A főpolgármester szerint olyan politikai öngólt még senki nem rúgott, mint Orbán Viktor.

Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112-es segélyhívó
Cél, hogy a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot.

Több mint egymillió diák kapja ingyen a tankönyvet
Megkezdődött a kiszállítás.

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén
16 vármegye több mint 350 településén.

Dopeman is téma volt a kormányinfón
Az újságírók idéztek is a rappertől.

Az ország felén van nagyfokú mezőgazdasági aszály
Elsősorban az Alföldön.

Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9.

Magyarország tortája: íme a győztesek
A versenyt 19. alkalommal írták ki.

Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.

A külföldön dolgozók is felvehetik a lakáshitelt
Otthon Start: szeptembertől indul.

Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.

Jó hírt kaptak az autósok
Kevesebbet kell fizetni a kúton.

Újabb féléves csúcson a használtautó-piac
A kedvenc továbbra is az Opel.

Kínai „agyat” kapnak a debreceni BMW-k
A BMW ezzel a lépéssel követi a Mercedes-Benz példáját.

Suzuki S-CROSS-t venne tartós bérletbe a DKV
Beszerzési hirdetménye

Több mint ötezer autót vonnak ki a forgalomból
Szabálytalanul jelentették be a járműveket.

Gyanta eltávolítása autóról
Így védd meg a fényezést!

Komoly változás jön a gépjárművek honosításánál
Több mint 1440 újabb helyszín nyílik meg.

Havonta közöl haszáltautó-statisztikát a KSH
Fontos feladat a megújulás - hangzott el.

Évenkénti műszaki vizsga? Magyarország nemet mondott
Nem támogatják a kezdeményezést.

Benzingőz és drift a Nagyerdőn
Vasárnap is Debrecen Drive.

Kiharcolta a DVSC, marad az NB I-ben!
A debreceniek Fehérváron nyertek.
Olvasta már?

Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.

Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.

Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
A külföldön dolgozók is felvehetik a lakáshitelt
Otthon Start: szeptembertől indul.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom

Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.

Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.

Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.

Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.