Szabadnapos rendőr szerezte vissza az ellopott járművet Debrecenben
![Szabadnapos rendőr szerezte vissza az ellopott járművet Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/acbf4485-e61e-4bfe-b14e-b514944058be.jpg?size=850)
A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársa vásárlásból tartott hazafelé 2020. augusztus 22-én kora reggel, amikor felfigyelt egy férfira, aki egy jellegzetes mopedet tolt az utcán. A rendőr tudta, hogy előző nap bejelentés érkezett az ellopott kétkerekűről, ezért szolgálatba helyezte magát és intézkedésbe kezdett.
A benzinmotoros kerékpárt lezáratlanul hagyta tulajdonosa 2020. augusztus 21-én 15 óra körül Debrecen belvárosában, ahol a gyanúsított meglátta, majd hazatolta. Másnap azonban meggondolta magát és vissza akarta vinni eredeti helyére, legalábbis elmondása szerint.
A 63 éves férfit előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tett. A helyi lakossal szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az egyenruhások a mopedet visszaadták tulajdonosának.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)