Súlyosítanák az anyjuk halálát okozó fivérek büntetését
![Súlyosítanák az anyjuk halálát okozó fivérek büntetését](https://civishir.hu:10013/media/450b9378-ca7e-4f2c-87fa-11a36e445953.jpg?size=850)
A Debreceni Törvényszék 5 évi, valamint 6 évi börtönbüntetésre és ugyanilyen tartamban közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azt a két Hajdú-Bihar megyei férfit, akik szándékosan nem gondozták súlyosan beteg édesanyjukat, aki kis idő múlva meg is halt. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség mindkét férfi büntetésének jelentős súlyosítását indítványozta – közölte az ugyeszseg.hu.
A vádlottak egy hajdúsági városban, közös háztartásban éltek 60 éves édesanyjukkal. Az asszony egy betegség miatt gyakran feledékennyé és zavarttá vált.
A két vádlott érzékelte, hogy anyjuk állapotának romlik, a gyógykezeléséről mégsem gondoskodtak, a gondozását pedig súlyosan elhanyagolták.
A nő 2019-ben fizikálisan és pszichésen egyaránt fokozatosan leromlott, a környzetében élő emberek szorgalmazták is gondozását, a vádlottak azonban ezt mindig elhárították. Ezen év decemberében a napszámból hazatérő férfiak látták, hogy az anyjuk nagyon rosszul van.
A mentők a helyszínen megkezdték az újraélesztését, majd kórházba szállították, azonban az asszony rövid időn belül elhunyt, halálát kihűlés miatti anyagcserezavar okozta.
Nagyon alacsony testhőmérsékletű, rendkívüli módon elhanyagolt küllemű, alultáplált volt a nő.
Megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, valamint folyadékot a halálát megelőzően több nappal nem fogyasztott, mivel a fiaitól nem kapott. A testén kezdődő felfekvéses fekélyek voltak észlelhetők.
Nem biztosítottak megfelelő környezetet
A vádlott férfiak védekezése szerint az anyjuk testi romlásának oka az volt, hogy a segítségüket elutasította. A törvényszék ezt nem fogadta el, és az ítéletében megállapította, hogy a sértett halála akkor lett volna elkerülhető, ha a vádlottak gondozási kötelezettségüket megfelelően teljesítik, gondoskodtak volna a táplálásáról, gyógykezeléséről és a lakóház megfelelő fűtéséről. Közismert, általános élettapasztalat, hogy e tennivalók elmulasztása az érintett személy halálához vezethet, a vádlottak azonban e következménybe belenyugodva jártak el.
A vádhatóságnak bejelentett fellebbezése alapján a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség mindkét férfi büntetésének jelentős súlyosítását indítványozta. A főügyészség álláspontja szerint ugyanis a különösen kegyetlen elkövetéshez közel álló, édesanyjuk halálához vezető bánásmód az enyhítő rendelkezések alkalmazását nem indokolja. A törvényszék mindkét vádlottal szemben eltúlzottan enyhe börtönt szabott ki, amelynek fegyházban végrehajtása nem mellőzhető.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)