Stadionbővítés Debrecenben: megkezdődtt a munka a Dóczy utcán
![Stadionbővítés Debrecenben: megkezdődtt a munka a Dóczy utcán](https://civishir.hu:10013/media/cffecc26-004e-4229-8c9e-42626c66020a.jpg?size=850)
A vasárnapi DEAC-Sényő NB III-as bajnoki (3-0) után kiköltöztek a labdarúgók a Dóczy utcai létesítmény műemlékjellegű épületének öltözőiből, hiszen hétfőn a területet átvette a kivitelező, és megkezdődött a munka, a lelátó bővítése.
Az építkezés során a műemlékjellegét megőrzik! Bács Zoltán kancellár korábban elmondta, a beruházásnak köszönhetően egy háromszintes létesítmény jön létre. A földszint bal oldalán többek között közösségi teret és vizesblokkszintet alakítanak ki, a jobb oldalán pedig öltözők, vizesblokkok és mosodák lesznek. Az első emeletre irodákat, a másodikra pedig tantermeket terveznek.
A közbeszerzési eljárásra öt cég pályázott, és végül a debreceni Dryvit Profi Építőipari Szolgáltató Kft. került ki győztesen, többek között a Hunépet is maga mögé utasítva a közel 1,3 milliárd forintos ajánlatával. Egy éve van az építkezés befejezésére.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)