Rendhagyó úton érkeztek a debreceniek közé

1960-as évek, Madrid. Kiko Argüello jó nevű spanyol festő, pénz, siker, elismerés – a számára mindez megadatott. Kiko mégis boldogtalan, nem találja az élete értelmét. Valami hiányzik. Éveken át sodródik ezzel a törött tudattal az öngyilkosság felé. Aztán megszólal benne a Szentlélek és Szűz Márián keresztül sugalmazást kap: menjen a szegények közé és csak éljen velük. Nem kell adomány, nem kell térítő munka, elég egy Biblia és egy gitár. Kiko Madrid rosszhírű városrészébe, a Palomerasba költözik. Hajléka egy kis faház, társasága csavargók, kábítószeresek, utcalányok, lecsúszottak, a társadalom peremén élők. Így találkozik a vegyészi és teológusi diplomával rendelkező Carmen Hernándezzel, akit szintén a belső nyugtalanság hajt Palomeras nyomortanyái közé. Hosszú évek alatt e két ember körül kis közösségek jönnek létre alázatban, egyszerűségben. Aki feléjük fordul azt mondja, rajtuk keresztül fedezi fel a saját keresztjét, a maga életfeladatának a megélését és azt, hogy Isten a bűneik ellenére szereti őket. Ez a Kikóhoz és Carmenhez kapcsolódó Neokatekumenális Út létrejöttének rövid története. Az elnevezés egy olyan mozgalmat takar a római katolikus egyházon belül, amelyik fő feladatának a katolikus hit közösségi megismerését tartja.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyház szellemiségén kívül élő, de ahhoz közeledni vágyó felnőttek az Isten szaván (a Biblia), a liturgián (az imádságok, szertartások rendszere) és a közösség hármasán keresztül élhessék meg a hitüket. E közösségek tagjai hetente több alkalommal is összejönnek a katekizmus gyakorlására. A fogalom a görög katekhein, azaz visszhangozni igéből származik, s nem másról van szó, mint az egyházi hitoktatás biblikus, liturgikus, kérdés-felelet formájában összeállított tankönyvének közösségi forgatásáról.

2023 decembere, Debrecen. Az emlékkerti kávézóban Majtényi Bálint, Roberto Mattina és Vadászi László már mint a debreceni Missio ad Gentes (Misszió a nép között) közösség tagjai beszélnek minderről. Madridi születése után ugyanis a Neokatekumenális Út mozgalma világszerte sokak szívéhez utat talált – a Vatikánt is beleértve –, s ennek köszönhetően már hét éve, hogy a cívisvárosban is működik ilyen közösség. Tagjai nemcsak egyszerűen a Neokatekumenális Út követői, hanem arra is „hívást éreztek”, hogy eredeti lakóhelyüktől távol, hitéleti misszióban folytassák életüket. Napjainban 135 országban 260 ilyen missziós közösség működik. 

– Együtt keressük, hogy Isten szava milyen értelmet nyer a saját életükben. Ez nem valamiféle gyorstalpaló, hanem sok-sok türelmet igénylő, hosszú folyamat. A közösségben mindenkinek megvan a maga magánélete, családok és egyedülállók egyaránt vannak közöttünk. Ami összeköt, hogy úton vagyunk a megtérésben, s beszélgetünk mindazokkal, akikben felébred a hit iránti érdeklődés – magyarázta Majtényi Bálint. A debreceni Missio ad Gentes-t két magyar, egy olasz (Roberto Mattináék) és egy spanyol család, két egyedülálló nő, valamint Vadászi László atya és egy ecuadori szeminarista (kispap), Giovanni alkotja.

Majtényi Bálint és felesége kilenc gyermek szülei, Budakesziről költöztek Debrecenben. – Nagyon fiatalon házasodtunk. Évtizedeken át dzsesszdobosként dolgoztam, ami fordított életrendet követelt. Az ember délelőtt pihen, délután próbál, este koncertezik. Nyaranta előfordult, hogy mindössze egy hétig voltam otthon a családdal. Úgy éltem, hogy elő kell teremtenem a megélhetésre valót, ők és Isten csak ezután következtek. Azonban a dolgok már a negyedik gyermekünk megszületése után kezdtek szétcsúszni. A házasságunk olyan krízisbe került, a család életében annyira nem voltam jelen, hogy a feleségem azt mondta, éljünk inkább külön – elevenítette fel megtérése előzményeit a zenész a beszélgetést irányító Oláh István lelkipásztornak (Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség).

Majtényiék ebben a helyzetben mentek el az első katekézisre. Mint mondta, korábban a templom „hidegen hagyta”, örült, ha túl voltak a misén és mehettek haza pihenni. Számára a katekézisben való elmélyülés a felmorzsolódottnak vélt házasság megmentését is jelentette. Úgy élte meg, Isten a tanításokon keresztül kezet nyújtott a számára és türelmet adott. Ő a párjával ezért vannak a misszióban – mert úgy tapasztalták, hogy „Isten él és közbe tud lépni, ha nyitott szívvel szeretnénk változtatni a dolgokon”.

Roberto Mattina – mérnökként – három éve érkezett Debrecenben a családjával. Az NI Hungary-nél dolgozik, hamarosan a harmadik gyermekük is megszületik (két lány mellé egy fiú).

– Debrecenről akkor hallottam először, amikor a Torino 2019-ben a Lokival játszott az UEFA kupában. De akkor még nem tudtam, hogy ide fog vezetni az utam. Sorsolás döntött arról, hogy mi Magyarországon folytassuk a missziós tevékenységünket. Nem könnyű külföldön élni, de Isten megmutatta, hogy ez is lehetséges. Holott a kezdet sem volt egyszerű, hiszen a koronavírus-járvány évében érkeztünk, és három hónapra munka nélkül maradtam a Covid miatti szigorítások következtében. A kislányom már jól beszél magyarul – tudhattuk meg a negyvenes évei elején járó Robertótól szintén magyar nyelven. A férfi fiatalon veszítette el az édesanyját, akkor haragudott az Istenre. Sajátságos párhuzamként felhozta: a magyar történelemről olvasgatva szembesült sok szenvedéssel, ugyanakkor ma úgy látja, Isten éppen a szenvedésben akar találkozni velünk.

– Nem kell megijedni attól, ha éppen nem a saját akaratunk szerint történnek a dolgok, vagy egyenesen nagyon nem az történik, amit szeretnénk. Nem kell megijedni, mert Isten általában éppen ezen a módon keresztül próbál hozzánk jönni – világított rá ugyanerre kicsit másképp Vadászi László. Ő a törökőri Kis Szent Teréz plébánia neokatekumenális közösségét váltotta a cívisvárosra. 

– Meghirdetjük a katekézist, eljön, aki eljön, a többi az Úron úlik. Akinek a Szentlélek megérinti a szívét, vagyis kap valamit az alkalom során az életére nézve, az egy következőn is jelen lesz. Aki csak információt akart, az üres kézzel távozik – jegyezte meg a katolikus pap, aki úgy érzi, a misszionáriusság – mint fogalom – túldimenzionált. Szavai szerint missziót az a keresztény tud ellátni, aki nem a saját üdvét építgeti, nem önmagával foglalkozik, hanem – akár egy jó történetet, akár viccet – továbbadja azt, amit kap.

Anglia helyett Magyarország

A beszélgetésen jelen volt a Debrecenben aneszteziológusként dolgozó egyiptomi Mina doktor is. Csak pár éve él Magyarországon, de a kopt keresztény férfi jól beszéli a nyelvünket. – A koptok vallási felekezetként 6-8 százalékos kisebbségben vannak, és nem könnyű kereszténynek lenni Egyiptomban – utalt arra, hogy néhány éve iszlám szélsőségek több merényletet követtek el koptok ellen. Mina nem misszionárius, önmagára laikusként hivatkozott, és fontosnak tartotta kiemelni: Jézus nem könnyű utat ígért, hanem azt, hogy velünk lesz. Ha az ember olykor nehezebben is hisz Istenben, a lényeges  – folytatta –, hogy a szeretetét ne veszítse el.

Mináék – magyar feleség, már gyerekek is vannak – Angliából költöztek ide. Mint megjegyezte, nálunk nem érzi hátránynak a vallási hovatartozását, Londonban már inkább adódhatnak ebből súrlódások, ezért is döntöttek hazánk mellett. A magyarokat elfogadónak tartja, de sokkal könnyebb a beilleszkedés, tette hozzá, ha az ember tanulja a nyelvet. A koptok egyébként január 7-én tartják a karácsonyt, akkor a fenyők náluk is feltűnnek, igaz, műanyagból. Mináék így családi körben decemberben és januárban is karácsonyoznak, a ünnepek pedig nagyjából a magyar módi, vagyis sok jó étel és összejövetelek vonzásában telnek.

Az adventi kávéházi beszélgetés alkalmából a Debreceni Egyetem hallgatója, a jordán Ramez Nabeel Alayoub karácsonyi dalokat énekelt. A fiatalember 3 éve él nálunk. Odahaza egészen kevés a keresztény, de mint elmondta, jól megférnek a muzulmánokkal. Sőt, karácsonykor a keresztény lakosú települések ünnepi fényeit, koncertjeit együtt élvezik a két világvallás követői. – A magyarok olyanok, mint a második családom. Az egyetemi kollégiumban minden nap együtt voltunk, megosztottuk egymással az ételünket, az időnet. Örülök, hogy Magyarországon lehetek – jelentette ki Ramez.

RaL