Rémes játékkal kapott ki a Debrecen
![Rémes játékkal kapott ki a Debrecen](https://civishir.hu:10013/media/604004c5-7ccd-4c4b-bcea-5fd30fa6fad9.jpg?size=850)
31-27-re kikapott a DVSC Schaeffler az Alba Fehérvár együttesétől az elsőosztályú női kézilabda bajnokság február 5-i játéknapján. A találkozó egyértelmű esélyese volt a debreceni csapat, amelyik napra pontosan egy évvel ezelőtt idegenben verte az akkor ráadásul erősebb kerettel rendelkező Albát – ezért is különösen fájó a vereség.
A meccs elején gyorsan háromgólos előnyt harcolt ki a Loki (6-3, 8. perc), majd ahogy belemelegedtek a játékba a vendégek, elolvadt a vezetés. A piros-fehér támadások felépítettségben, intenzitásban is elmaradtak a csapat kvalitásaitól, míg védekezésben a fehérvári tehetség, Gerháth Kincső távoli lövéseivel nem tudott mit kezdeni a Debrecen a félidő kétharmadáig.
![](https://codefox.hu:10011/media/4b35375f-d75b-4aba-aef7-999c6bc2dd66.jpg)
A Fehérvár a 19. percben kiegyenlített (11-11), ami jót tett az elkényelmesedő DVSC-nek. Erőre kaptak Kovácsék, végre jöttek a türelemmel kijátszott figurák az elhamarkodott egyénieskedések helyett. A hazai csapat magasabb fokozatba kapcsolva 18-15-re hozta az első játékrészt. Nem mellesleg, említésre méltó kapusteljesítmény nélkül: Csapó lassúnak tetszett, Giegerich pedig egyesesen zavartnak; a német hálóőr csak pár percet kapott, miután már egy viszonylag egyszerű indítást is az ellenfélnek ajándékozott.
![](https://codefox.hu:10011/media/a93b0a1c-20ea-427d-82e7-325f539f6473.jpg)
A folytatásban ismét visszaesett a javulni látszó teljesítmény, amelyhez persze kellettek peches periódusok (például négy kapufa egymás után), de az is, hogy alig foglalkoztattuk a beállókat (pedig Tóvizi mindhárom lehetőségét értékesítette, igaz, Bordás ugyanannyiból csak egyet). 21-20-ra átvette a vezetést az Alba (38. perc), Csapó Kyrának továbbra sem ment, a nagyobb baj, hogy védekezésben sem mindenki végezte el a munkát a Lokiban (magyarul rendre lemaradtak az emberről).
![](https://codefox.hu:10011/media/85ffd018-8861-4340-aba6-0086e5a28430.jpg)
Az ötvenedik percben kétgólos előnyben (26-28) voltak a sokkal lelkesebb, összeszedettebb vendégek, s hiába javult a védekezés a végére hazai részről (vagy kockáztatott kevesebbet az Alba), a legnagyobb ziccerek is kimaradtak. Igazság szerint a negyvenedik perctől egyre görcsösebbé váltak a hazai kezek, nem volt, aki lélekben összekapja, fókuszálja a gárdát (Bulath, hol vagy?!).
![](https://codefox.hu:10011/media/3a52f99b-c6fa-4937-a3ad-8da44a9b5c91.jpg)
Kaotikus benyomást keltett a DVSC, a kispad kezéből kicsúszott az irányítás, a finisben már mindenki ment a saját feje után: a legerősebb láncszem, Kovács Anna kétszer passzolta el magát kikényszerítetlenül, a Győrhöz szerződő Despotovic szintén kétszer durrantott csúnyán fölé (ziccert és átlövést hibázott), de a szélsők is a kapusba püfölték a maguk lehetőséget a végén (amit a Lokinál Csapó és Giegerich sem voltak képesek hozni, azt Dányi Bernadett megtette az Albánál).
![](https://codefox.hu:10011/media/e2c6a401-7c0a-4ca4-af09-5c6c1e410985.jpg)
A pénteki teljesítmény – járvány ide, járvány oda – súlyos kérdéseket vet fel mind csapatszinten, mind egyesek hozzáállásában: talán erről is szó esett a lefújást követően, merthogy Köstner Vilmos perceken át beszélt a gárdához, amikor az ellenfél már régen az öltözőben örült a megérdemelt győzelemnek.
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – Az ellenfélnél volt egy extra kapusteljesítmény, nálunk pedig kritikán aluli. Rossz volt a védekezésünk, az egész hét felkészülése kidobott idő volt.
Józsa Krisztián: – Jó erőkből álló Debrecenre számítottunk, sokat készültünk a meccsre. Az első félidőben pontatlanok voltunk, de a második játékrészben az extra kapusteljesítményünk megoldott mindent. Nem várt győzelmet arattunk, aminek nagyon örülünk.
RaL
1. Siófok | 15 | 11 | – | 4 | 482–382 | +100 | 22 |
2. Győr | 10 | 10 | – | – | 350–199 | +151 | 20 |
3. FTC | 11 | 10 | – | 1 | 376–244 | +132 | 20 |
4. Mosonmagyaróvár | 11 | 10 | – | 1 | 326–292 | +34 | 20 |
5. MTK | 11 | 8 | – | 3 | 352–332 | +20 | 16 |
6. Vác | 13 | 8 | – | 5 | 374–369 | +5 | 16 |
7. Debrecen | 11 | 7 | – | 4 | 329–292 | +37 | 14 |
8. Fehérvár | 13 | 5 | – | 8 | 348–407 | –59 | 10 |
9. Kisvárda | 12 | 3 | – | 9 | 288–326 | –38 | 6 |
10. Dunaújváros | 11 | 3 | – | 8 | 284–331 | –47 | 6 |
11. Érd | 11 | 3 | – | 8 | 275–343 | –68 | 6 |
12. Boglári Akadémia-SZISE | 12 | 2 | – | 10 | 329–397 | –68 | 4 |
13. Szombathely | 12 | 2 | – | 10 | 310–403 | –93 | 4 |
14. Békéscsaba | 11 | – | – | 11 | 238–344 | –106 | 0 |
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)