Remények bálja
![Remények bálja](https://civishir.hu:10013/media/11a6bb09-5827-446f-a61d-3281529d4e0b.jpg?size=850)
Úgy vagyok én a város báljával, hogy az égvilágon semmi bajom sincs vele. És ezt minden irónia nélkül mondom. Fontos esemény ez, és ráadásul pénzt is hoz a helyi fodrászoknak, öltönyárusoknak, taxisoknak. Terembérleti bevételt a Kölcsey Központnak és ami a legfontosabb: jótékonysági célt is szolgál. Akik ott lesznek, azoknak is jó, hiszen a kapcsolati tőke fontossága felbecsülhetetlen. Nem kizárt, hogy az év debreceni újságírója is az lesz, aki épp ott lesz. Mert bizony kár tagadni, aki ebben a városban VALAKINEK érzi magát, vagy legalábbis VALAKI szeretne lenni, annak ott a helye! És ez így van a világ minden pontján a hasonló társadalmi eseményeken.
Ha lenne 20 ezer forintom, én sem az internetbe fektetném, elmennék a város báljára! Jönnék-mennék, mutogatnám magam és remélném, hogy ebből a jelenlétből összejönne valami konferálás vagy mittudomén. Mennék fodrászhoz (4000) vennék öltönyt (45 000), cipőt (23 000), félretennék 2500 forintot taxira. Persze ott van még a belépő, vagyis a 20 ezer forint. Ugyanakkor egy cirka 80-90 ezer forintos befektetéssel bejöhetne öt-hat meló, és máris pluszba lennék! Szóval értik! Fontos ez azoknak, akik szeretnének boldogulni.
Tudni kell, kivel érdemes a bálon beszélgetni. Figyelni, hol fotóz a sajtó, hol forog a kamera. Hiszen akkor mindenki látja Debrecenben, hogy XY is ott volt, tehát akkor Ő nem egy balfék lúzer, hanem ott van a helyi felső tízezerben.
És bizony a fodrászt, öltönyt illik komolyan venni, mert aki slampos, vagy esetleg szétpattan rajta a báli ruha, no azt könyörtelenül kinevetik és helyi trollt faragnak belőle. Akik támadják a város bálját, butaságot követnek el. Főleg a helyi képviselők, akik egzisztenciálisan meg is engedhetik maguknak az összejövetelt. Hiteltelen ez esetben minden mondat.
Én jobban tudom, mit szeretnek a kisemberek. A város bálját igenis szeretik. Alig várják, várjuk a fotókat a civishiren, hogy aztán kivesézzük, ki milyen ruhakölteményben próbálta megalapozni egy évig a jövőjét. Az vesse az első követ rá, aki nem így tenne!
Szakács Béla
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)