Orbán szerint hazánk Európa top5 országába érhet
![Orbán szerint hazánk Európa top5 országába érhet](https://civishir.hu:10013/media/b184f523-ede0-434b-a3e1-24698dc07eb6.jpg?size=850)
A kormány a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a három harmadot szolgálja majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csürtötökön újraválasztása után tartott beszédében, az Országgyűlésben. Hangsúlyozta: a haza nem lehet ellenzékben, mert az magasan a pártok felett áll, „szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk”.
Azt mondta: régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most. „A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek” – fogalmazott. Szavai szerint a magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet. „Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.
Kereszténydemokráciát akar
Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni – mondta Orbán Viktor. Közölte: az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy „nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért”.
A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására”.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)