Negyvenkétmillióból fejlesztették az újtikosi iskolát

Több mint négyszáz iskolaépület, száz tornaterem és tornaszoba újult meg vagy bővült ki 2020 óta a Magyar falu program segítségével – közölte a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa március 7-én Újtikoson.
Gyopáros Alpár a helyi iskola fejlesztésének átadásán kifejtette, annak érdekében, hogy enyhítsék a kistelepüléseken tapasztalható pedagógushiányt, a program keretében több mint száz szolgálati lakást is építettek, amelyeket kifejezetten pedagógusok használhatnak. Ezek a beruházások nagyságrendileg 17 milliárd forintból valósultak meg – jegyezte meg a kormánybiztos. Gyopáros Alpár hangsúlyozta, nagyon sok, városban nevelkedett és szocializálódott fiatal család már a kistelepüléseket választja új otthonául. Nagyon komoly a gyermekvállalási kedv is, ami kormány családpolitikai intézkedéseinek, közte a csoknak és a falusi csoknak köszönhető – tette hozzá.
A kormánybiztos emlékeztetett, tavaly a kormány megemelte a falusi csokban igényelhető, vissza nem térítendő támogatási összegeket, amelyek – a gyermekek számától függően – minden kategóriában minimum ötven százalékkal emelkedtek.
Gyopáros Alpár a vidéki országrészek szempontjából jó hírnek nevezte, hogy a vidéki otthonfelújítási program január elsejétől már nemcsak a családok, hanem az öregségi nyugdíjkorhatárt elért falusi polgárok számára is elérhető lesz. Emellett a Magyar falu programban megjelent az első, a falusi civil szervezetek számára kiírt pályázati lehetőség, ebben eszközbeszerzésre, gépjárműbeszerzésre, ingatlanfejlesztésre és rendezvények megvalósítására pályázhatnak a falusi egyesületek és alapítványok – ismertette Gyopáros Alpár. Megjegyezte, várhatóan tavasszal nyitják meg az önkormányzati tulajdonban lévő utcák és járdák felújítását célzó, mintegy tízmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívást is.
Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen elmondta, a program "telitalálat" a falvak számára, ezzel a lehetőséggel pedig élnek a polgármesterek, és olyan beruházásokat valósítanak meg, amelyek valóban a településeket gazdagítják.
Takács József, Újtikos Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, a Magyar falu programban elnyert 42 millió forintból a helyi általános iskola vizesblokkjai újultak meg és két tanterem burkolatcseréjét végezték el.
















