A nőknek mindenért jobban meg kell küzdeni

A mai modern nőknek és anyáknak már nem csak a gyermeknevelés és a háztartás tartozik a szerepkörükbe. Dolgoznak, karriert építenek, hobbijuk van, sportolnak, igyekeznek társadalmilag helytállni, aktívan részt vesznek az anyagi feltételek megteremtésében, továbbá intellektuális és szellemi társa a férfinak. Emiatt szinte elkerülhetetlen a család és a hivatás közötti dilemma, a szerepkonfliktus.
Czibere Ibolya professzorral, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politikatudományi és Szociológiai Intézet igazgatójával beszélgettünk a nők munkaerőpiaci helyzetéről, a gyermekvállalásról, a többgyerekes szja-mentességéről és az önmegvalósításról.

Cívishír: Meg lehet határozni, hányféle női szerepkör létezik?
Czibere Ibolya: A női szerepkörök XXI. századi, modern változatai nagyon erősen kombinálódnak és közelítenek sok szempontból a korábban jellemzően férfiaknak tituláltakhoz. A nemiség nyilván meghatározó a szerepekre vonatkozóan is, de ami egyértelműen eltér a férfiaktól, az a gyermekvállalás, az ottani biológiai különbségek, az ehhez kapcsolódó társadalmi szerepek, melyek a további szerepkiosztásokat befolyásolják. Ebből fakadnak az úgynevezett időalapú konfliktusok, amelyek magában foglalják a háztartási, a családi és egyéb tevékenységeket, kötelezettségeket. A férfiak a magánéletben kevesebb fizetetlen munkát végeznek, azaz otthon és a ház körül kevesebbet tevékenykednek, mint a nők. Ebből az is következik, hogy a nőnek meg kellene találnia az egyensúlyt a háztartási, a családi és a munkaerőpiaci szerepe között, és ez bizony nagyon sok kihívást jelent. Az időalapún túl a feszültségalapú konfliktusok is nagyon jelentősek a nők életében; az egyik terület kötelezettségeinek teljesítése olyan feszültséget okoz, ami miatt nem jut elég figyelem vagy energia a másikra.

Cívishír: Gondolhatunk itt arra, hogy le kell ülni a gyerekkel, de közben főzni kellene és még egy prezentációt befejezni?
Czibere Ibolya: Abszolút! Túlóráznom kellene, a kliensem bajban van, tanárként nem javítottam még ki a dolgozatokat… Nagyon nehéz ezeket a kereszthatásokat enyhíteni, főleg a stressz szintet.

Cívishír: Olykor megoldhatatlan feladatnak tűnik ezt a stressz szintet lentebb csavarni.
Czibere Ibolya: Vélhetően az is, amíg ez a rendszer így működik, és mi is így működünk benne. Valahol rombolni fog. A többség vágyik a sikerre, az önkiteljesedésre, az önmegvalósításra, de a siker a nők számára többdimenziós, tehát nemcsak a munkaerőpiacot jelenti, de a nők számára itt nagyobbak a kihívások. Mert ők még nem futották be azt a régi, hagyományos férfi karrierpályát, hogy kiteljesítem magam a munkaerőpiacon, otthon pihenek, én vagyok az eltartó, sikeres vagyok a férfi szerepemben. A férfiaknál is fontos a családi siker, de a nők esetében a munkában és a családban is máshogy kell sikeressé válniuk. És ez az XXI. század nagy kihívása. Nagyon pozitív változások történtek a férfi-női szerepek közelítésében, jobban mondva a férfi szerepek kezdenek megváltozni, és ez biztosan a nőknek köszönhető. Egyre inkább elfogadott a férfiak szerepköreinek bővülése a család irányába, a gondoskodás funkciójával összefüggésben. A nagyon fejlett országokban ez már rég így van, de már a magyar társadalomban is tapasztalható. A férfiak is vállalnak olyan háztartási vagy családi szerepeket, amelyeket korábban kifejezetten női tevékenységnek tituláltak.

Cívishír: Belátták, hogy a nőknek is csak 24 órából áll egy nap?
Czibere Ibolya: Rosszul viselik azt, ha látják, hogy akivel együtt élik az életüket, akihez kötődnek, az túlterhelt. A túlhajszoltságot könnyen fel lehet fedezni egymáson, és ha ez egy elhúzódó állapot, akkor a művelt, értelmes, másokra figyelmes férfiak is érzékelik. És egyébként is változnak a XXI. századi férfiak világfelfogása, hogy hol van az ő helyük és mi a szerepük. A társadalom közgondolkodásában zajlik egy változás, ahol a férfiak mintha felfedeznék önmagukat abban a szegmensben, amibe eddig nem volt módjuk belépni. A gyereknevelésben. Ez azt is jelenti, hogy a nők kicsit visszábbléphetnek.

Cívishír: Ez a nők „nyomásának” köszönhető?
Czibere Ibolya: Régebben, amikor a nők „csak” az anya és a háztartásbeli szerepét töltötték be – hiszen ezt látták, ebben szocializálódtak –, akkor szégyellték is mások előtt, kínos volt, ha a férjük segített a gyereknevelésben, a főzésben, a vasalásban. Ez a gondolkodás megváltozott az 1980-as évek vége felé. Elkezdett emelkedni a nők iskolai végzettsége, sőt, mára már túl is szárnyalta a férfiakét. Harminc-negyven évvel ezelőtt elkezdődött ez az átalakulás, de akkor még csak a felsőfokú végzettségűek tekintetében lehetett tapasztalni, hogy változtak a férfi szerepek. És ez a nőknek sem okozott problémát vagy kihívás, sőt maguk is igényelték és üdvözölték a férfiak bevonódását a különböző tevékenységekbe. Ez hozzásegítette a nőket ahhoz, hogy egy másik szegmensben, a munkaerőpiacon is jelen tudjanak lenni, ráadásul ne kényszerhelyzetekkel, hanem az önmegvalósítás terén, a hivatásuk megéléseként. Tehát nem volt kényszer, hogy a legrosszabb munkát is elvállalják a megélhetés érdekében. A nőknek és a férfiaknak is lehetőségük nyílt az önmegvalósításra, de azt kell mondani, még mindig óriási a különbség a két nem munkaerőpiaci lehetőségei és a családi élet szervezése között.

Cívishír: Szokták mondani, hogy a férfi házat épít, a nő otthont varázsol belőle. Ez a nemek közötti különbség legfőbb mutatója, az érzelem?
Czibere Ibolya: Nem merném azt mondani, hogy a nők az érzelmeiken keresztül működnek. Persze fontosak az érzelmek, a női empátia, mely magasabb szinten működik, mint a férfi empatikus készségei. De azt látjuk, hogy kiugróan magas a nők iskolai végzettsége a férfiakéhoz képest, és ez valahol egy tudáskülönbséget is mutat, még akkor is, ha ezt nem szeretik hallani. Ebből kifolyólag látszik, hogy a nők sokkal többet fektetnek saját magukba nemcsak érzelmi síkon, hanem kognitív síkon is, tehát az értelmi fejlődésük síkján. Értem itt ezalatt, hogy sokkal több az érettségizett és diplomás nő, mint férfi. Nem merném azt sem mondani, hogy minden esetben a nők adják az érzelmi melegséget, hiszen sok olyan nővel találkozunk a kutatásaink során, ahol bizony ő a döntéshozó a családban, a racionális lény.

Cívishír: Manapság vannak még olyan szakmák, melyeket nem végezhet egy nő pusztán azért, mert a gyengébb nemhez tartozik?
Czibere Ibolya: Úgy mondanám, vannak férfiasabb meg nőiesebb foglalkozások. Vannak olyan területek, ahol a nők a nekik tulajdonított kompetenciáik miatt jobban helyt tudnak állni. Ezek a gondoskodással vagy gondozással összefüggő munkák, és ahol érzelmi bevonódásra is szükség van. Azt mondják a közgazdászok, szociológusok, pszichológusok, hogy ez vélhetően azért van, mert amikor a nők elkezdtek beáramlani a munkaerőpiacra, ezek voltak szabadabbak, ezekből „nem túrták ki” a férfiakat. És ezek voltak azok a munkakörök, ahol alacsony fizetésért is hajlandóak voltak dolgozni a nők csak azért, hogy dolgozhassanak. Ezek az „elnőiesedett” munkakörök mindig is alacsonyabb jövedelemmel bírtak. Ez a világ minden részén így van, nem csak Magyarországon. A kérdésre visszatérve: azt látjuk, a manapság felkapott területeken – mint például a matematika, az informatika vagy a természettudományok témaköre – nagyon nagy szükség lenne a nőkre, de még mindig jelen van a nemi kiszorító hatás. Pedig jó ideje szocializálják a fiatalokat, a gyerekeket, a pedagógusokat és a szülőket is, hogy ne azért dőljön el egy nő karrierpályája már egészen kicsi korban, mert ő kislány, tehát neki ilyen meg olyan munka való, hanem a képességei szerint. Nagyon erősek a szocializációs hatások, amikor pályaválasztásra kerül a sor. Így is elég, hogy az átlag magyar nők 17 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a magyar férfiak, függetlenül attól, hogy sokkal magasabb az iskolai végzettségük. Ne mondják azt egy kislánynak, hogy neked nem való a mérnöki munka, mit akarsz ott, hisz' számolni kell, az fiús szakma! Ettől függetlenül ha nővé válik egy lány, akkor is korlátok közé lesz szorítva a munkaerőpiacon.

Cívishír: Pusztán csak azért, mert néhány év múlva valószínűleg gyermeket fog szülni?
Czibere Ibolya: Ez az egyik legfőbb diszkriminációs tényező a fiatal korosztályban. Volt egy kísérlet, ahol színészekkel teszteltették az ilyen diszkriminációs helyzeteket, és bizony a férfiaknak nem teszik fel azt a kérdést, hogy hány éven belül szeretne gyereket vállalni, míg a nőktől rendszerint megkérdezik.

Cívishír: Fel szabad tenni egyáltalán ezt a kérdést?
Czibere Ibolya: Nem, dehogyis! A munkáltatónak ehhez semmi köze! Ettől függetlenül a nők ezt napi szinten megélik. Ahogy azt is, hogy jóval nagyobb eséllyel választanak egy munkára házasságban élő fiatal férfit, mint házasságban élő fiatal nőt. Tehát a férfiaknál szinte előny a házasságban, párkapcsolatban élés.

Cívishír: Mert legalább egyvalaki, az élettársa/házastársa megbízik benne?
Czibere Ibolya: Így van. Azt vélelmezik, egy nyugodt, békés háttérrel rendelkezik, melynek köszönhetően a munkáját nyugodtabban végezheti, és a munkáltató számíthat rá. A tartós párkapcsolatban, házasságban élő nővel szemben pedig bizalmatlanabbak a munkaadók. Ez egy nagyon erős diszkrimináció, ugyanakkor kulturális hatás is. De az is látszik, hogy vannak olyan vállalatok, amelyek társadalmi felelősségvállalási programokat hirdetnek, ahol kifejezetten támogatják a kisgyermekes anyákat, a fiatal pályakezdő nők vezetővé válását. Ám elgondolkodtató, hogy nem láttunk még olyat, hogy a férfiakra írtak volna ki ilyen programot…

Cívishír: Vagyis a férfiaknál minden magától értetődő, a nőknek meg mindenért meg kell küzdeniük?
Czibere Ibolya: Legalábbis jobban meg kell küzdeni. És a cég is azt mondja, lám, én milyen jó vagyok, mert külön gondolkodom, gondoskodom a nőkről… Holott alapnak kellene lennie. Ráadásul ez egy kirakat. Kirakatembereket csinál a nőkből, és nem azt mondja, hogy támogatom, hogy a férfiak is hazamenjenek a kisgyermekeikkel táppénzre. Ugyanis a munkáltatók mindig arra panaszkodnak, hogy nekik a női foglalkoztatás sokkal többe kerül, mert a gyerekek gyakran betegek, és általában a nők mennek táppénzre. Ezért kiesnek a munkából, pótolni kell a helyüket, emiatt feszültségek vannak, és ezzel a férfiakat foglalkoztató cég szinte egyáltalán nem szembesül. És itt van még az üvegplafon-jelenség is. Vagyis ha egy nő végigküzdi az életét egy szervezetben, elér sikereket, jobban is teljesít, mint mondjuk a férfi munkatársai, vagy motiváltabb, jobbak a készségei, a képességei kiemelik őt a többiek fölé, akkor is azt látjuk, nem tudnak feljebb lépni egy középvezetői szintnél. És ez eléggé frusztráló lehet több helyzetben is. Hozzáteszem, ez a helyzet az utóbbi időben némiképp javult, de nem eléggé.

Cívishír: A bérek terén is javulás tapasztalható?
Czibere Ibolya: Az alap- és középvégzettségű férfiak és nők esetében közelednek egymáshoz a bérek, a felsőfokú végzettségűeké viszont továbbra is nő, sőt állandóan távolodik. Pedig sok nő ki is meri mondani, hogy többet kell dolgozniuk azért, hogy elfogadtassák magukat. Főleg az olyan férfias foglalkozásokban, mint az informatika vagy a műszaki területek. Számos olyan nővel interjúztam, aki elmesélte, az adott munkahelyén nem nézték ki belőle, hogy el tudja majd végezni a feladatát. Az eredményeivel kellett igazolnia, nem csak a férfiak, ő is alkalmas az adott munkára.

Cívishír: Akkor csak szavazatok szintjén egyenlőek a férfiak és a nők?
Czibere Ibolya: Igen, ez pontosan így van. Örömmel látom, hogy a munkaerőpiac kezd átalakulni, és előtérbe kerülnek az úgynevezett szociális (nem kognitív) készségek. Hogy legyünk motiváltak a tanulásra, a munkafeladatok elvégzésére, legyen önbizalmunk, merjünk kockázatot vállalni, bízzunk meg másokban, tudjunk csapatban dolgozni, ha szükséges, képesek legyünk a feladatokat másokkal együttműködve elvégezni. Ezek azok, melyek nem a tanulásról, a megtanultakról szólnak. Ezekre egyre nagyobb szükség van, és ezek jellemzőbbek a nőkre, ezért is lesz érdekes ez az új helyzet. A technológiai fejlődés sajátossága a számítógép-vezéreltség, az automatizáltság, újabban már mesterséges intelligencia által irányított rendszerek működnek. Ezek kiszorítják az alacsony iskolai végzettségűeket, a fizikai erőt, a kézügyességet igénylő rutinmunkákat, és preferálja a magas iskolai végzettséget, azt, hogy magas érzelmi intelligenciájú emberek dolgozzanak magas szintű, nem kognitív készségekkel.

Cívishír: Tehát a nők kerülhetnének előtérbe.
Czibere Ibolya: Igen, én ezt várom. Bízom benne, hogy a nőkre komolyabb vezető szerep fog jutni, mint a munkaalapú társadalomban.

Cívishír: Visszakanyarodva a gyerekvállalásra: napjainkban mennyire van jelen a karrier és a család közötti dilemma? És a gyerekvállalási kedvre hatással lehet-e egy adókedvezmény?
Czibere Ibolya: Vannak úgynevezett kettős kötődésű karrierpályát támogató nők, vannak a karrierépítők, továbbá a családcentrikus, de nem karrierépítő nők. Ez a három csoport klasszikusan elkülönült. A családorientál (-centrikus) nők nem is nagyon akarnak kilépni a munkaerőpiacra, az okoz nekik örömöt, ha a családjuk jóllétét biztosíthatják. A karrierépítők a munkaerőpiachoz kötődnek, komolyabban nem gondolkodnak családban. Én magas is beszéltem olyan akademikus nővel, aki azt mondta, ha ő a tudományos pályán akar lenni, akkor nem fér bele az életébe a család. A kettős kötődésű karrierpályát támogató nők vannak többen, akik családban és munkában is gondolkodnak. A gyermekvállalás napjainkban jelentős dilemma. Vegyünk egy fiatal, huszonéves nőt, aki még nem szült gyereket. Elkezdi építeni a karrierjét, dolgozik, kialakítja a pénzügyi függetlenségét. Lesz eltartó képessége saját maga iránt. Ezt a pénzügyi függetlenséget veszti el, amikor gyereket szül, mert eltartottá válik. Nincsen saját bevétele azokon a juttatásokon túl, amiket az államtól kap. És nem elég, hogy elveszti a pénzügyi függetlenségének egy részét, ehhez társul a kihagyott karrierépítési lehetőség, ami szintén jelentős. Ezt úgy szoktuk mondani, pszichológiai veszteség. Ezt élik meg azok a nők, akik ebben a dilemmában kénytelenek mégiscsak valamilyen módon döntést hozni. Mondhatjuk azt, hogy ez egy kettős döntés, mert a gyermekvállalás nem egyedüli döntés, két fél szükséges hozzá. És ennek a döntésnek mindkét szülőre vonatkozóan megvan a következménye. Nyilván a gyermekvállalás örömteli dolog, nem úgy kell felfogni, hogy valaki tönkreteszi az életét, de mégiscsak súlyos következményei vannak. Annak, hogy az állam valamiféle adókedvezménnyel, támogatásokkal befolyásolni szeretné ezt a döntést, eddig semmilyen pozitív eredményét nem láttuk közép- és hosszútávra. A gyerekvállalás magánéleti tényező, amelyre különböző pénzügyi konstrukciók beígérésével, államilag nem lehet hatni. Más kérdés, hogy utána lehet igazságtalan helyzeteket teremteni…

Cívishír: Például azzal, hogy azok az anyák, akik egy gyermeket nevelnek, nem kapnak élethosszig tartó szja-mentességet, csak a két- és többgyermekesek.
Czibere Ibolya: Sokak számára adottság, hogy egy gyermeknél többet racionálisan nem mernek vállalni. Szerepet játszhat a család belső szerkezete, és arról még nem beszéltünk, hogy a szülőknek nem feltétlenül csak egy gyermeket kell gondozniuk, hanem más családtagokat is. Például időseket, fogyatékkal élő családtagot, ami kifejezetten a nőkre háruló feladatkör óriási stressz- és problémahalmazzal. Nem láttam még olyan elemzést, ahol azt lehetett volna olvasni, hogy az állami dotációk a gyermekvállalási kedv növekedését hozták volna. A demográfiai folyamatokba nem lehet kívülről, mesterségesen beleavatkozni. Látjuk a skandináv országokban vagy a nagyon magas jóléti társadalmakban, ahol normál szinten áll a gyermekvállalás, hogy ott a jóléti szint növelésével és a nők helyzetének komoly biztonságot garantáló intézkedésekkel erősítettek. Az adómentesség vagy -kedvezmény kettészakítja a munkavállaló nők és férfiak társadalmát is. A munkaerőpiacon már az előző adókedvezménynél is érződött az a probléma, hogy többet keres valaki, akinek három gyermeke van, de lehet, nem olyan jó munkaerő, mint az, akinek nincs három gyereke. És ő mégsem visz haza nettóban annyit, mint a háromgyerekes. Helyes, ha az állam adni akar azoknak, akik három gyereket nevelnek, mert a legnagyobb elszegényedési kockázatot a három- vagy többgyerekes családok élték meg, és ez nagyon súlyos probléma nálunk hosszú évtizedek óta. Viszont furcsa az a helyzet, hogy a gyermekvállalás ténye a munkaerőpiacon jutalmazódik. Tehát nem a teljesítmény, hanem a gyerekek száma határozza meg a bért. És még azt sem tudjuk, milyen következményei lesznek az élethosszig tartó adókedvezménynek…

Cívishír: Kihathat ez a feszültség a hatékony munkavégzésre is?
Czibere Ibolya: A cégeknek fel kell készülniük akár a teljesítmény-visszaesésre is, hiszen ez az állapot demotiválóvá válik a gyermektelen vagy egy gyermekes, így az alacsonyabb keresetű nőkre. Minek dolgozzanak sokkal keményebben, ha a többgyermekesek akár komolyabb teljesítmény nélkül is többet keresnek, mint ők? Nem tudom még elképzelni a következményeket. Annyi pozitívum van a dologban, hogy az átlagos női nettó jövedelmek terén egy nagy ugrást fogunk látni, ezzel a férfiak közötti bérszakadék csökkenhet.

Cívishír: Mit tanácsolna azoknak a nőknek, akik gyerek nélkül vagy egy csemetével képzelik el a jövőjüket, és szembesülnek az előbb részletezett helyzettel?
Czibere Ibolya: El kell távolodni az anyagi előnyöktől, nem szabad ezzel mérni a saját értékünket! Ne csökkenjen az önbizalmuk, higgyenek magukban és a tehetségükben, a képességeikben! Éljék meg a munkaerőpiacon a saját fejlődésüket! Koncentráljanak a saját jobblétükre, a mentális jóllétükre és arra, ami magasabb rendű igényeket elégít ki! Ne gondolják azt, hogy ők kevesebbet érnek! Úgy éljék az életet, hogy azt ne kapcsolják kifejezetten anyagi sikerekhez! Találjanak önmagukban boldogságot! Fontos, hogy ne a rendszer mondja meg, ő mennyit ér, hanem a képességeivel legyen tisztában. Minden nő értékes! Én magam is fontosnak tartom a nők boldogulását, és kérem, a kívülről jött impulzusok miatt ne generáljanak konfliktusokat a nők a nők között. Mindenki jusson el oda, ahova megérdemli szakmai és emberi értelemben is!

Cívishír: És maradjon ideje önmagára!
Czibere Ibolya: Van, akinek az önkiteljesedés benne van a szakmájában. Szokták mondani, hogy a munkája a hobbija. De valóban jelen van a túlterheltség, ami abból az egyenlőtlen helyzetből teremtődik, hogy a férfiaknak sokkal több a szabadidejük, mint a nőknek. A dolgozó férfiak körülbelül heti kilenc órát végeznek háztartási-gondozási munkát, míg a nők huszonkettőt töltenek ilyen jellegű fizetés nélküli munkával. Annak a nőknek, akiknek célja az énidő megélése, ebből a huszonkét órából kell elvennie. Nagyon sok függ attól is, a társ mennyire támogató, mennyi feladatot vállal át. Tehát nem besegít, hanem átvállal, kifejezetten magukra vállalják az éppen aktuális feladatot.

Cívishír: Vagyis nemcsak megpucolja a hagymát, hanem meg is főz.
Czibere Ibolya: Így van! Vagy reggelente iskolába viszi a gyerekeket, intézi a bevásárlást, kiporszívóz. Ezek azok a dolgok, amelyek láthatóan kiegyenlítik az otthoni feladatok teherviselését. Ám a nőknek is meg kell tanulniuk, hogy nem csak ők végzik kiválóan ezt a munkát. Sok nő problémázik, hogy a férje rondán mosogat, és ezzel le is szoktatja erről a tevékenységről. A nőnek a huszonkét óra fizetés nélküli munka nagyon sok, így olyan időstruktúrát kell kialakítani, amiben ő maga is megélheti saját magát, azt, amit ő szeret vagy ami ő szeretne lenni.

Cívishír: A fizetés nélküli munka elvágja a nőket a barátoktól, ismerősöktől, társas kapcsolatoktól?
Czibere Ibolya: A kutatásokból látszik, a nőknek sokkal kevesebb barátjuk van, mint a férfiaknak, továbbá kisebb az ismerősi körük is. Ezt a társadalmi tőkét egyébként lehet használni a társasági élet befolyásolására és karrierépítésre is. Egyértelmű, hogy nehéz jó ismerői vagy baráti kapcsolatokat fenntartani a nőknek ilyen időtúlterhelésben. Így nem jutnak el különböző szabadidős tevékenységekre, kulturális programokra – az igény szintjének megfelelően. Ez frusztrációt okoz, befolyásolja az élettel való elégedettséget. Ám van olyan nő, akinek az a siker, hogy kiszolgálja és kényelemben tartja a családot, hogy az ő töltött káposztája a legfinomabb, és nem vágyik más társas kapcsolatra. Míg mások ezt nem tudnák elképzelni, sőt taszítónak tartják, mert nem ez az életcéljuk.

Cívishír: Szokták azt is mondani, ha a nő lelke rendben van, az egész család rendben van.
Czibere Ibolya: Sok igazság van ebben. Egy pszichiáter mondta, hogy csak egy boldog anyának van boldog gyermeke. Ez látszik is, amikor stresszes nők ráncigálják az utcán a gyereküket. Sajnos tudunk róla, hogy amikor a stressz, a kimerültség összeadódik, akkor több lesz otthon a kiabálás, az ordibálás. Más szakemberek többször is mondták már, kiegyensúlyozottnak kell lennie az anyának, hiszen csak akkor tudja kiegyensúlyozottan nevelni a gyermekét. És ne forduljon elő az, hogy a négyéves gyermek már kedélyjavítót kap a pszichiátertől… Sajnos ez is létezik, bár inkább a szegényebb családokban fordul elő, ahol extrém módon van jelen a stressz a mindennapok túlélése miatt.

Cívishír: Szerintem fontos a nőkben azt is tudatosítani, hogy nem lehetnek minden szerepükben tökéletesek, és szabad kudarcot vallaniuk.
Czibere Ibolya: Helytállni akaró és helytállni tudó nők vesznek minket körül. Olyanok, akik mindenben sikeresek kívánnak lenni vagy azok is. Az javaslom, ezt az eddig elért sikert próbálják meg úgy továbbvinni, hogy fenntartható legyen az életükben, a XXI. századi modern társadalomban. Éljenek olyan életet kislánykoruktól időskorukig, hogy végig büszkék lehetnek a nőiességükre! Azt nem is nevezném kudarcnak, ha elbuknak valahol, vagy nem úgy teljesítenek, ahogy a saját maximalizmusuk szerint gondolják. Régen úgy tartották, a dolgosság a nő értéke, ezért még a szomszédba is úgy mentek át, hogy vitték a hímeznivalót vagy egy kosár kukoricát, hogy amíg beszélgettek, morzsolja. Állandóan dolgozni kellett valamit a nőnek, hogy a hasznosságát prezentálja. Senki ne élje meg kudarcként, ha az egyik feladatát, női szerepét későbbre tolja, csak részben tölti be vagy úgy dönt, pillanatnyilag félre is teszi. Ha úgy érzi, preferáljon mást, amiben önmagát segíti, ami önmagáról szól.

Fogarasi Renáta