Nagyon akart, de nem bírt a Ferencvárossal a DEAC
![Nagyon akart, de nem bírt a Ferencvárossal a DEAC](https://civishir.hu:10013/media/934e5baf-0aec-47e7-ab81-4c5c550766b4.jpg?size=850)
A harmadik középszakaszbeli mérkőzését sem tudta megnyerni a DEAC jégkorong Erste Ligában, miután február 20-án, kedden este hazai pályán kikapott a Ferencvárostól is.
A meccs azért is volt érdekes, mert a tabella állása szerint ez a két csapat méri össze tudását a rájátszás negyeddöntőjében, ami az egyik fél negyedik győzelméig tart majd.
A két együttes rendkívüli tempót diktált az első perctől az utolsóig, de a végén a listavezető fővárosiak örülhettek. Pedig a meccs felénél még a debreceniek vezettek, és akkor azt hittük, végre elkapja az egyetemi gárda a zöld-fehér csapatot. Sajnos a nagyobb tudás ezúttal laikus szemmel is jól érzékelhető volt a lelátóról, hiába küzdöttek nagy elánnal és kétségbeesetten a debreceniek, a Ferencváros érvényesítette a papírformát.
A DEAC-ra ezt követően három idegenbeli mérkőzés vár, majd legközelebb március elsején játszik itthon, amikor a középszakasz utolsó előtti fordulójában a Dunaújvárost látja vendégül.
DEBRECENI EAC–FTC-Telekom 4–6 (2–2, 1–1, 1–3)
Debrecen, 450 néző. V: Németh M., Varjú, Vincze D., Kovács P.
DEAC: Hetényi Z. – Kloz, Dobmayer 1 / Mingazov (1), Usnyev (1) / Bukor, Krollis / Jakabfy S. 1, Jakabfy Cs. – Koblar, Novotny, Szmirnov / JELISZEJENKA 2, Kozma F., VASZILJEV (2) / Bucskin, Rétvalvi 1, Mihalik A. (1) / Molnár D., Mihalik G., Hári N.. Edző: Vaszjunyin Artyom
FTC: Arany G. – Marva, Roth / Seregély Máté (1), Crespi 1 / HRABAL 1 (1), Haranghy / Banga – Galajda, A. BRADY (2), KULMALA 2 / Nemec, Kestilä 1, Laporte (1) / Turbucz, Nagy G., Tóth Adrián / Y. Turcotte, Farkas S., Tóth Gergő. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 39–58
Emberelőny-kihasználás: 4/0, ill. 4/2
Mesterszemmel
Vaszjunyin Artyom: – Az első harmadban kifejezetten jól játszottunk, de a másodikban sajnos szinte csak Hetényi Zoltánra hagytunk mindent. Az utolsó harmadban minden erőnkkel az egyenlítésért küzdöttünk, ami sajnos nem sikerült, de így a meccs után az megnyugtató, hogy a Ferencvárossal szemben végig éles, szoros meccset tudtunk vívni. A győzelemhez jobb döntéseket kellett volna hozni a Fradi kapuja előtt.
Fodor Szabolcs: – Az első harmad után a fiúk tudomására hoztam, hogy ez kevés lesz, és mi ennél sokkal többet tudunk. Szerencsére ez tudatosult mindenkiben, a második játékrészben már kifárasztottuk annyira Hetényit, hogy a harmadik harmadban már gólokra tudtuk váltani a fölényünket. Nagyon értékesnek tartom ezt a győzelmet, hiszen a Debrecen hazai pályán különösen veszélyes a gyors emberei révén.
![](assets/images/left.png)
![](assets/images/right.png)
![](https://civishir.hu:10013/media/cbca4ea1-4ac6-4704-a680-7ed7185b5d0e.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/2dc96271-64da-416f-a0da-a9b052d8946e.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/e595ed48-1519-42ca-b77d-019cb0936b60.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/abe5e016-d236-41e3-916b-c00db1497514.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/ae8536f9-bc0c-4f47-98e4-8400e3b5f476.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/02cb2025-6664-446c-99e7-56cff6d26441.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/8c16cf90-ed92-42be-8682-2a8f6c429bd5.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/6d9d8fe0-475d-41ee-bde4-2cfafe52d5d7.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/b69f10a9-8d28-4d90-b305-e8e9b1036513.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/afaef711-a2dd-4e0f-9273-9b3042638a99.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/fc7e1b84-e21d-4f4a-98b0-a659b1dca6e6.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/148ad11e-7ebd-402d-9adb-e414264346d7.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/934e5baf-0aec-47e7-ab81-4c5c550766b4.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/a6b7fd05-541e-4342-b88b-861057598685.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/48bfb634-1b8d-40bd-9f5d-ad71a2da0f4e.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/3155db0c-4b5f-4a3b-8830-173fede4e297.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/2c0d699c-7ccf-4177-86f3-149c4c9bf7fb.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/9b729646-94f3-48d8-997a-c2481aa2a7a3.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/f365eb60-6a90-4351-a498-aa3c3fe8ee70.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/327509de-443b-4c70-aa1d-9eeec6680e02.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/bfb351bf-9763-4459-bbda-df33c96f6884.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/2afba90a-0d99-4beb-8437-bd02f4e8c44c.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/f81a2fde-a5e9-4f95-9b0b-51e4d0444ff1.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/558bcce5-60e3-4ec3-b606-7f0239765c81.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/6a12b757-f0d6-4443-8653-b3f34f270d58.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/eddce094-12b1-4e91-a7fc-c50a56164f90.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/d4162bb1-0475-422d-bf86-fe71829b72db.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/6a2c7a6a-128f-437a-9641-9b86b5faf597.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/cec94aa6-2eca-46a0-9385-fc43dd16375a.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/816ff56b-981a-42cd-80ee-e4414ebcfe22.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/0b975066-34b0-4093-a28f-d6486138631a.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/4995d639-bfe7-4d6a-92f1-10659f59b981.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/ca8f6afe-58bf-446f-9168-fce0aea1a293.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/69222058-efe5-4a14-a6eb-6a3bcc457967.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/fb3788a5-eae9-4ed3-a405-d0cac0b8b341.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/c558b983-9ebd-482d-a1a3-925428240e30.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/33062a59-03cd-4ab2-90a1-63b63d1a04ae.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/97c413fa-c238-4fed-8792-1f93a8bec21d.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/e937456a-b89d-4e85-9106-50880356b970.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/09ce13e8-a655-4d9e-8bce-2350ab126dff.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/fc5c4b49-9049-4d43-872f-a703d7788e43.jpg)
![](https://civishir.hu:10013/media/cbca4ea1-4ac6-4704-a680-7ed7185b5d0e.jpg)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)