Mazzag Dániel hosszabbított a DEAC csapatával
![Mazzag Dániel hosszabbított a DEAC csapatával](https://civishir.hu:10013/media/cf96a1a7-a6ec-434b-a834-c82e14d6f914.jpg?size=850)
Mazzag Dániel nem egy vándormadártípus, nevelőegyesülete korosztályos, valamint felnőttcsapatai mellett mostanáig kizárólag a DEAC kötelékében hokizott. A rutinos támadó 2019 tavaszán igazolt Debrecenbe, és az ideivel együtt már harmadszor újította meg a szerződését – írja deac.hu.
Mielőtt a cívisvárosba tette át székhelyét, 2016 és 2019 között a Fehérvári Titánokban játszott, azonban átlaga a máig utolsó fehérvári idényében visszaesett, ami számára azt erősítette meg, hogy némi levegőváltozás hasznos lehetne. Ezután nézett új csapat után, és egyezett meg a debreceniekkel.
Mint fogalmazott, nem olyan karakterű ember, aki azonnal továbbáll, ha nem tetszik neki valami, jobban szereti türelmesen mérlegelni a dolgokat. – A DEAC-nál a kezdetektől azt tapasztaltam, hogy jól működnek a klub és a játékosok kapcsolatai. Itt nem csak az eredmények számítanak, akkor is odafigyelnek ránk, amikor gondjaink vannak, például, amikor sérülést szenvedünk – magyarázta a játékos.
Mazzag Dániel elmondta, jelenleg edzésben van, és már várja az új szezon kezdetét. Kiemelte, a következő idényben szeretne egy kicsit többet elérni, mint legutóbb, és jó lenne ráhajtani a Szuperkupára.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)