Már az elődöntőben a HSE teniszezője
![Már az elődöntőben a HSE teniszezője](https://civishir.hu:10013/media/432038a2-c7dc-4eea-bc3b-3569b298f858.jpg?size=850)
Az ötödik helyen kiemelt Bondár Anna bejutott a legjobb négy közé a rabati, 251 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán. A legelőkelőbben jegyzett magyar női játékos (67. a világranglistán) idén harmadszorra játszhatott negyeddöntőt WTA-versenyen, a korábbi kettőt Lyonban és Isztambulban elveszítette – számolt be az MTI.
Előzetesen úgy tűnt, hogy ezúttal sem lesz egyszerű a dolga, ugyanis a torna második kiemeltje, az ausztrál Ajla Tomljanovic (44.) volt az ellenfele, vele korábban még nem találkozott. A várt csata azonban elmaradt, mert a jobb combján kötéssel játszó rivális nem tudott méltó partnere lenni Bondárnak, sorra vesztette a játékokat, 5:1-es hátrányban pedig feladta a találkozót.
A 24 éves Bondár a döntőbe kerülésért az amerikai Claire Liuval (92.) találkozik, aki a második csütörtöki negyeddöntőben könnyedén nyert az ausztrál Astra Sharma (144.) ellen.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)