Magyar Posta: létszámleépítés Hajdú-Biharban is
![Magyar Posta: létszámleépítés Hajdú-Biharban is](https://civishir.hu:10013/media/ae171dba-5d1c-400e-833c-810a659e4733.jpg?size=850)
Csoportos létszámleépítést hajt végre a Magyar Posta Zrt. – derül ki a cég közleményéből, amely a társaság honlapján jelent meg.
Mint írják: a vállalat jelentős átalakítási projektet hajt végre a logisztika, a kézbesítés, a levél- és csomagfelvétel, valamint a levélfeldolgozás területén, amellyel az irányítás-szolgáltatásban javítja a működés hatékonyságát. Ennek eredményeként jelentették be a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat, amely összesen 300 munkavállalót érint.
A cég a közlemény szerint a fővárosban, továbbá Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében válnak meg dolgozóik egy részétől. Kiemelik: az elbocsátás a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti.
Hozzáteszik: a létszámcsökkentést törvényes keretek között, valamennyi vonatkozó jogszabály maradéktalan betartásával hajtják végre. A társaság vezetése az Üzemi Tanáccsal tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy külön megállapodás szabályozza az intézkedésben érintett munkavállalók munkaviszony megszüntetésének feltételeit.
A posta az energiafelhasználás érdemi csökkentése érdekében arról is döntött, hogy ideiglenesen szünetelteti 366 posta működését (210 településen).
Azokon a településeken, ahol több szolgáltatóhely működik (101 település), ott a fennmaradó szolgáltatóhelyek megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják az ügyfeleket, míg azokon a településeken, ahol nincs másik nyitvatartó posta (109 település), a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetők.
Hangsúlyozzák: az intézkedéssel érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el munkáját, más postahelyekre irányítják őket.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)