Kínai világcég debreceni gyárának alapkövét tették le
![Kínai világcég debreceni gyárának alapkövét tették le](https://civishir.hu:10013/media/95aacf0e-1650-4c1b-abb6-eb5a861728c2.jpg?size=850)
Letették a kínai SEMCORP új debreceni gyárának alapkövét szeptember 13-án a Déli Ipar Parkban; a világ legjelentősebb lítiumion-akkumulátor elválasztófóliát gyártó cége 65 milliárd forintos beruházással 440 munkahelyet teremt a cívisvárosban. Ehhez a magyar kormány 13,5 milliárd forinttal járult hozzá.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyi miniszter az ünnepségen aláhúzta a keleti nyitás politikájának sikerességét, amelyet szerinte már – ha nem is nyilvánosan – a korábbi kritikusok is elismernek. 2007-ben a globális beruházásoknak csak a 17 százaléka volt a kelethez köthető a nyugattal szemben, de ez 2017-ben kiegyenlítődött, tavaly pedig már 70 százalékkal kelet vezetett – érvelt a politikus, hozzátéve, hogy míg Kína az ezredforduló idején 4, addig 2020-ban már 18 százalékos részesedést ért el a globális GDP-t tekintve. Arról is beszélt, hogy az új, a következő időszakot meghatározó technológiákban „keletről fújják a passzátszelet”, ezért az ázsiai akkumulátorgyártók európai beruházásaitól nagyban függ, hogy melyik EU-s ország lesz sikeres.
– Magyarországon 2019-ben már dél-koreai, tavaly pedig kínai vállalatok voltak a legnagyobb beruházók. Az utóbbival történő kereskedelem volumene 2020-ban 24 százalékkal nőtt, míg a Kínába történi magyarországi kivitel 51 százalékkal emelkedett. Magának a SEMCORP-nak Kínán kívül eddig nem volt gyára, a debreceni lesz az első; a társaság 100 ezer négyzetméteren évi szinten 400 millió négyzetméternyi elválasztófóliát készít, amikor majd elindul a termelés. Mindez hozzájárul a hazai elektronikai ipar tavaly 3800 milliárd forintos termelési értékének növekedéséhez
– mutatott rá Szijjártó Péter, hangsúlyozva, a magyar-kínai kapcsolatok fő motívuma a kölcsönös tisztelet..
![](https://codefox.hu:10011/media/c1099843-5ca7-412b-9496-57ebb2e3190d.jpg)
Pósán László debreceni országgyűlési képviselő két kínai bölcsességet idézett. Egy: „A jó méh nem szív hervadt virágból”, amivel arra utalt, hogy a hajdúsági megyeszékhely virágzó város, amit a Financial Times díja is jelez. Ebben szerinte nagy szerepet játszik a politikai stabilitás, az, hogy 1998 óta a Fidesz irányítja Debrecent. „Hosszútávú stratégiáról csak olyanokkal beszélj, akik képesek átlátni a nagy dolgokat” – ezzel Pósán László arra igyekezett rámutatni, hogy 2010 óta fideszes kormányok vezetik az országot, ők képviselték a keleti nyitást, melynek egyik eredménye a SEMCORP mostani beruházása is.
![](https://codefox.hu:10011/media/2533e061-6c6e-4e4a-8df6-ce4934a592ea.jpg)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)