Kiállítások, tárlatvezetés, előadás, online koncert is lesz Debrecenben
![Kiállítások, tárlatvezetés, előadás, online koncert is lesz Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/379b5908-2696-4a02-a14b-4f6ee9395a76.jpg?size=850)
Ünnepi műsorral, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel és a Kodály filharmonikusok online koncertjével köszöntik a magyar kultúra napját (január 22.) az idén Debrecenben – írja az MTI. A szervezők tájékoztatása szerint a helyi Partium házban Kölcsey Ferencnek, a Himnusz szerzőjének a Debrecentől alig 80 kilométernyire lévő szülőhelyére, Sződemeterre kalauzolják el az érdeklődőket január 22-én.
A több mint 800 éves település ma a határ túloldalán, Partiumban, Bihar és Szatmár megye szomszédságában, főutaktól távol eső, mintegy 350 lelkes falu. A 17. században, a környéken dúló harcok miatt református magyar lakosságának nagy része elpusztult, helyükbe románokat és oroszokat telepítettek, azóta kisebbségben, egyre kisebb számban élnek ott magyarok – írták a rendezvény szervezői.
A debreceni Partium házban ebből az alkalomból Tóth István nemzetközi hírű nagyváradi fotóművész Sződemeter mai arcát bemutató, 20 nagyméretű, fekete-fehér alkotásából nyílik kiállítás, a megnyitón Thurzó Sándor József nagyváradi brácsaművész magyar zeneszerzők műveiből összeállított előadása kíséretében. A Méliusz Juhász Péter könyvtár előadótermében pedig ünnepi műsort tartanak, amelynek keretében riportfilmet mutatnak be Sződemeterről. Kölcsey életpályáját Ozsváth Sándor művelődéstörténész mutatja be, Firtos Edit nagyváradi színművész elszavalja a Himnuszt, Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész pedig magyar zeneszerzők műveiből összeállított 50 perces koncertet ad.
Jó kedvvel, bőséggel – Debreceni élményrengeteg egy fotós naplójából nyitották meg a közelmúltban fiatalon elhunyt C. Kiss Ilona fotográfus munkáiból, a magyar kultúra napja alkalmából rendezett tárlatot. A megnyitón Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, a kiállítás C. Kiss Ilona fotóin keresztül azt mutatja meg, Debrecen milyen fontos találkozási pontja, csomópontja a magyar kultúrának, ahol a városban élő és a hazai művészek rendre találkoznak közönségükkel és egymással.
A magyar kultúra napja helyi rendezvényeihez kapcsolódva tartják meg a HATÁr-sorSOK című időszaki kiállítás finisszázsát a Déri Múzeumban, ahol előadással, kisfilmmel, tárlatvezetéssel idézik fel a "Trianonról mesélő" tárgyakat, kulturális emlékeket. A Kodály Filharmonikusok a magyar kultúra napja alkalmából teszik közzé egy korábbi koncertjüket: szombaton este hét órától Wolf Péter: Cine-fónia (Zene egy még el nem készült filmhez) című darabjának részletét tekinthetik meg az érdeklődők a zenekar Papageno Facebook-oldalán – jelezték a szervezők.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)