József atya mégis megtöltötte a templomot
![József atya mégis megtöltötte a templomot](https://civishir.hu:10013/media/45d8b0b4-d245-47e8-b0fc-af72f445224b.jpg?size=850)
"Mindenki a helyén? Akkor az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében…"
A Milánótól 20 kilométerre, északra fekvő Robbiano di Giussano egyházközségének plébánosa március 15-én vasárnap a kijárási tilalom ellenére megtartotta a misét. Nem is akárhogy! Don Giuseppe Corbari a gyülekezet valamennyi tagjától digitális fotókat kért, amiket kinyomtatott, majd elhelyezte azokat a templom padsoraiban. Nehézsége az volt, hogy miként tud ennyi embert leültetni egymás mellé a padokban, hiszen ahogyan meghívólevelében írta, tartani akarja a törvényes egy méteres távolságot – számolt a nem mindennapi kezdeményezésről a VaticanNews.
Nekem szükségem van arra, hogy lássam az arcotokat, amikor vasárnap misézem az oltárnál. Kinyomtatom az elküldött fotókat és ráragasztom celluxszal a padokra, hogy kevésbé érezzem magam egyedül. Nyilván, a gyerekeket az első padokba ültetem, a felnőtteket hátrább. Megtartom az egyméteres távolságot a fotók között, nehogy megsértsem az előírást
írta az atya.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)