Itt a vége! VV Alekosz viszi a Való Világ minden kincsét!

Tóth Gabi és Ádok Zoli előadásával vette kezdetét a Való Világ4 fináléja vasárnap este: a két énekestől a játék főcímdalát hallhattuk. Ezt követően lépett színpadra az est és az elmúlt fél év két házigazdája, Lilu és Balázs. (Stohl András ezen az esten már nem praktizált műsorvezetőként). Az utolsó villában töltött nap összefoglalója után Béci adta elő a stúdióban első saját számát, aminek sikeréhez testévre, Gigi akrobatikus tánccal járult hozzá. Először mutattak fantomképeket is a százalékarányokkal: az (ideiglenes) utolsó helyezett mindössze 22 százalék tudhatott magáénak. A sokkot Király L. Norbi segített kiheverni szintén első saját dalával.
Emlékezetes pillanatok
A szünet után Lilu és Balázs a villában folytatták, ahol a finalisták már ünneplőben (Éva kék koktélruhában, a fiúk szmokingban) várták őket. Együtt felelevenítették az elmúlt fél év legfontosabb eseményeit: Zsuzsi kizárását, Gina és Laci önkéntes távozását, valamint a jótékonysági akció sikerét. A nélkülöző gyerekeknek a játékosok 174 millió forintnál is magasabb összeget gyűjtöttek össze. Felidézték a vendégekkel töltött kellemes perceket is: a villában járt többek között Kasza Tibi, L.L. Junior, Gór Nagy Mária, egy komplett tanári kar, Nagy Feró, Csonka Pici, Barabás Éva és a VV3-ban megismert Ágica, Anett és Miló is.
Nagy maradt végig a különbség; Éva ment
Alekosznak Leonidasz készített kampányfilmet Érden, Szandika Éváért egy diszkóban, majd egy templomban fohászkodott, Jerzyt pedig Ildikó buzdította képpel és hanggal. A játékosok elindultak a stúdióba. Delhusa Gjon előadása után egy villalakónak mennie kellett: Éva a szavazatok alig több mint ötödét gyűjtötte össze, így ő búcsúzott. A két fiú között az állás ekkor 45-55 százalékra változott. Alekosz és Jerzy sportszerű párbaját követően a számok 53-42-re változtak. Az utolsó szünet előtt már felfedte a produkció a nézők számára a fantomképeket: ekkor Alekosz neve mellett 59, Jerzyé mellett 41 százalék állt. A kétdöntős visszatért a stúdióból a villába.
A show utolsó fellépője Vastag Csaba volt, aki Szállj! című saját dalát énekelte el.
A Való Világ4 játékát a fináléban Alekosz 56 százalékkal nyerte meg.


















