Isten éltessen, Magyarország!

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység. A ceremónián Sulyok Tamás mellett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, állami és katonai szervezetek képviselői, a diplomáciai testület tagjai, valamint érdeklődők százai vettek részt.
A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le esküjüket.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az esküt tevő honvédtisztekhez szólva köszöntőjében azt mondta: államot alapítani egy nemzet történelmének legnagyobb tettei közé tartozik, de az államot megtartani, védelmezni és megújítani a mindennapok kötelessége.
– Mi, katonák pedig továbbvisszük ezt a nemes küldetést. Mert a haza gondolata nem velünk született, de a szolgálat eszméje, amely a szülőföld jövőjét is jelenti, a mi kezünkben van.
Az államalapítás és Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep. Országszerte ünnepségeket, kenyérszentelést és számos más rendezvényt szerveztek.



















