Ismét behódoltak a debreceniek
![Ismét behódoltak a debreceniek](https://civishir.hu:10013/media/c33eca44-036c-4dbc-a0dd-3680bb9f6444.jpg?size=850)
A férfi vízilabda OB I tizenhatodik fordulójában a Debrecen vízilabdacsapata a RacioNet Honvéd együttesével mérkőzött meg. A vendéglátók ausztrál válogatott cerberusa, James Clark hiába védett nagyszerűen, a vendégek végül egygólos, 7-6-os sikert arattak a hajdúsági fővárosban. A Honvéd végig fölényben játszott, csak az utolsó negyedben engedett ki, amikor már eldőlt a csata! A Kőér utcaiak őrzik a harmadik helyüket, a DVSE pedig továbbra is a hatodik.
A rangadó a Nemzetközi Ifjúsági Vízilabda Torna hivatalos megnyitójával vette kezdetét, melyen a rangos esemény résztvevő csapatatai mutatkoztak be a nagyközönségnek. Három napon keresztül a házigazda DVSE, a BVSC, a Szolnok, az egyiptomi Heliopolis, a szlovák Kassa, valamint a román Steaua Bukarest korosztályos alakulatai csatáznak egymással a cívisváros első nemzetközi felkészülési kupasorozatában. A felvonulást követően a cívisvárosiak kétszeres olimpiai bajnok vezetőedzője, Varga Tamás köszöntötte a 100. OB I-es mérkőzését a Szolnok elleni bajnokin ünneplő montenegrói válogatott, világbajnoki ezüstérmes Szasa Misicset.
Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság, 16. forduló
Debrecen- RacioNet Honvéd 6-7 (1-1, 1-3, 1-2, 3-1)
1000 néző. Vezette: Németh A., Székely B.
Debrecen: Clark - Weszelovszky L., Marnitz G. 3, Misics, Süveges M. 1, Chilkó M. 1, Halek M. Csere: Palotás G., Kállay M. 1, Vindisch F., Jokics. Edző: Varga Tamás.
Honvéd: Gergely I. - Kovács P., Mátyás Z., Szőke Sz., Kiss G. 1, Takei 1, Tóth B. 1. Csere: Boros T., Illés S. 1, Fülöp B. 2, Steinmetz B. 1, Simon R. Zs. Edző: Vad Lajos.
Gól - emberelőnyből: 9/2, ill. 4/1.
Gól - büntetőből: 1/1, ill. 0/0.
Kipontozódott: - , ill. Mátyás Zoltán, Steinmetz Barnabás.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)