Így rövidíti meg a Fidesz a debreceniek életét az LMP szerint
![Így rövidíti meg a Fidesz a debreceniek életét az LMP szerint](https://civishir.hu:10013/media/e9ae4222-e3eb-429c-a57b-d4a2e1042eb9.jpg?size=850)
Internetes petíció aláírására („Mentsük meg a Bethlen utcát!”) és aktivista munkára buzdít a debreceni LMP, amely leállítaná a Bethlen utca és az Egyetem sugárút – már zajló – kapacitásnövelő bővítését, fejlesztését. A párt képviseletében Jármi Péter azt mondta az október 14- sajtótájékoztatóján, hogy elhibázott koncpeciónak tartják az említett beruházást, mert nemzetközi kutatások szerint az ilyen projektet éppen nem gyorsítják a közlekedést, hanem növelik a forgalmat, ezáltal újra dugókhoz vezetnek. Jármi Péter egy 2017-es felmérést idézett, mely szerint a magyar városok közül Debrecenben kellett a legtöbb időt forgalmi dugóban várakoznia a közlekedőknek, évi 25 órát. Hozzátette, egy 2019-es légszennyezettségi kimutatás alapján – a Hajnal utcai mérőállomás szerint – a nitrogén-dioxid és a nitrogén-oxid koncentrációja „szennyezett” szintet ért el.
![](https://codefox.hu:10011/media/b44ccb85-2701-428e-bb0b-9f6cae7e347f.jpg)
A helyi LMP tíz év múlva autómentes debreceni belvárost szeretne, több biciklissel, gyalogossal. Továbbá összehangolnák a debreceni tömegközlekedést a megyeivel, bár ennek részleteiről nagyjából annyi derült ki, hogy a városba érkezőknek ne kelljen sokat vesződni a különféle csatlakozásokkal. Jármiék „újraterveznék a várost”, méghozzá abból az összegből, amelyet különféle forrásokból Debrecen fejlődésére elköltene az állam és az önkormányzat a 2030-ig szóló fejlesztési stratégia keretében. A LMP 600 milliárd forinttal kalkulál, amelyet „zöld átállásra” fordítanának. A lényege: legyen 15 percen belül elérhető munkahely, iskola, bevásárlás és szórakozás minden városlakón számára, beleértve a játszótereket, kondiparkokat és a kutyafuttatókat. – A Fidesz parkolót csinál Debrecenből, a levegő szennyezettsége miatt így egy évet vesznek el az életünból – jegyezte meg.
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke „fontos üzenetet hozott a debrecenieknek”. – Az ellenzéki együttműködésen belül a zöld ügyek képviseletét a Lehet Más a Politika látja el. 2022-ben kormányra kerülve minél több elemet vinnénk át a fenntarthatóságra, részvételre és igazságosságra épülő Zöld Garancia Programunkból a kormányprogramba. A fenntarthatóság azt jelenti, felkészülünk a klímaváltozás negatív hatásaira, így megőrizzük a zöld területeket, csökkentjük a légszennyezést – mondta.
Reagált a Fidesz
Az LMP teljes mértékben bizonyította alkalmatlanságát a budapesti közlekedésfejlesztési programok kapcsán, úgyhogy közlekedésszervezési jó tanácsaikat vagy maguknak, vagy a budapestieknek tartsák meg! A debreceniek nem kérnek belőlük. Mi tovább haladunk a város közlekedési hálózatának fejlesztésével, mert ez szolgálja a debreceniek érdekeit! – írta október 14-én levelében a Debreceni Fidesz-KDNP frakció.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)