Hosszú Katinka feje fölött ismét összecsaptak a hullámok

A világ- és Európa-bajnok Hosszú katinka tudatta: nem indul az április országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta. Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya szerint Hosszú Katinka esetében a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött. A szakvezető így reagált arra, hogy Hosszú Katinka erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.
"Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a nyugalom érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett. Még ha Katinka a MOB-nak igent is mondott volna az ob-részvételre, akkor sem tartanám elfogadhatónak, hogy valaki ily módon üzenje meg a válogatott teljesítményéért felelős szakvezetőnek, hogy rendelkezésre áll. Mondom ezt úgy is, mint a Magyar Edzők Társaságának alelnöke."
- mondta Kiss László, aki azt is abszurdnak tartja, hogy Hosszú Katinka nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán, ahol a világ legjobbjának választották.
"Igaz, hogy a tizennégy díjazott közül csak heten érkeztek Budapestre, ő azonban Budapestről távozott annak érdekében, hogy Luxemburgban, a pénzdíjas versenyen indulhasson"
- szögezte le a kapitány, aki kitért rá, hogy április 13. és 16. között rendezték volna eredetileg az országos bajnokságot Győrben. Annak érdekében - fogalmazott -, hogy a váltók a lehető legfrissebben állhassanak rajthoz, egy nappal meghosszabbították az eseményt, és április 12-én egy váltónappal kezdenek, amelyen fontos szerep hárult volna Hosszú Katinkára.
Kiss László állásfoglalásának közvetlen előzménye az volt, hogy Hosszú Katinka a MOB-bal tudatta: nem áll rajthoz az áprilisi ob-n, mert Amerikában edzőtáborozik.
Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt - ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot -, magyar női váltó azonban egyik számban sem indult, mivel Hosszú Katinka az egyéni számokra összpontosított, nélküle pedig a szövetségi kapitány nem tartotta érdemesnek a váltók nevezését.
Így viszont május 31-ig lehet a maradék négy hely egyikét megszerezni: a nem kvalifikált országok között a négy legjobb időt elérő staféta lehet még olimpiai résztvevő. A nőknél a 4x200-as gyorsváltóban - amelyben a londoni játékokon döntőbe kerültek a magyarok, a 2014-es Eb-n pedig bronzérmet szereztek - és a 4x100-as vegyesváltóban mutatkozik komoly esély a kvótaszerzésre.
A férfiaknál Kazanyban a 4x100 méteres férfi gyorsváltót - bár az előfutamok során a harmadik legjobb időt úszta - rossz váltás miatt kizárták, így számára is Győrben nyílik újra esély.


















