Hosszú elárulta, mikor tér vissza
![Hosszú elárulta, mikor tér vissza](https://civishir.hu:10013/media/d8145a57-f37c-4fbf-b86b-733af36e8cfb.jpg?size=850)
Hosszú Katinka júniusban tér vissza a versenyzéshez, és várhatóan a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon (augusztusban) is indul majd.
A háromszoros olimpiai bajnok többek között erről is beszélt abban az interjúban, amelyet egyik szponzorának, a Huaweinek adott.
Úgy érzem, hogy fizikálisan és mentálisan is szükségem volt erre a szünetre. Bár nem egy előre tervezett, nagyon vidám szünetről volt szó, de attól függetlenül jókor jött
- fogalmazott a 29 éves klasszis.
Hosszú a tavaly decemberi rövidpályás Eb-n versenyzett legutóbb, azt követően magánéleti problémák miatt hónapokat hagyott ki. Mint elmondta, idén először a Mare Nostrum sorozatban júniusban ugrik majd medencébe.
Szeretném a korábbi stratégiát folytatni, bár azt valószínűleg átgondolom, hogy hány versenyre és hova megyek el, mert néha sok volt, hogy öt héten át folyamatosan versenyeztem. Az azonban biztos, hogy ez a módszer, a versenyszituációban begyakorolt dolgok működnek, ráadásul élvezem is, ez tehát mindenképpen marad
- mondta a hétszeres Európa-bajnok, majd hozzátette, a "számok mennyisége lehet, hogy eltérő lesz az eddigiektől".
Hosszú kiemelte, ha minden a tervek szerint alakul, akkor jöhet a glasgow-i Európa-bajnokság, a budapesti világkupa, jövőre a világbajnokság, azt követően pedig a tokiói olimpia.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)