„Hogyan süllyedt Debrecen és Hajdúszoboszló kapcsolata mélypontra?”
![„Hogyan süllyedt Debrecen és Hajdúszoboszló kapcsolata mélypontra?”](https://civishir.hu:10013/media/1da178f4-eb58-4e3a-83d0-1d7ee26b8ff5.jpg?size=850)
Czeglédi Gyula hajdúszoboszlói polgármesterjelölt a közösségi oldalon számol be arról, hogy Papp László debreceni polgármesterrel tárgyalt a két város jövőbeni szorosabb együttműködésének lehetőségéről.
Áttekintettük annak okait, hogyan süllyedt Debrecen és Hajdúszoboszló kapcsolata az elmúlt években a lehető legmélyebb pontra. Megállapítottuk, hogy ez alapvetően Sóvágó László elzárkózó várospolitikájának tudható be
- fogalmaz bejegyzésében a függetlenként induló Czeglédi Gyula, akit helyi civil szervezetek mellett a Fidesz is támogat. Kifejtette továbbá, hogy megválasztásuk esetén jelentős előrelépést mutatnak fel a települések együttműködésében, ilyen lesz
- Hajdúszoboszló bevonása a Debreceni Agglomerációs Fejlesztési Tanács munkájába
- a fürdőváros kapcsolódása Debrecen kiemelt beruházásaihoz
- közös turisztikai termékek kialakítása.
Czeglédi Gyula kiemelte, közösen kezdeményezik a kormánynál a 4. számú főút Debrecen- Hajdúszoboszló közötti szakaszának négysávossá bővítését.
[Beillesztett cikk: A fürdővezér jobbat ígér Hajdúszoboszlónak. Debrecen oldalvizén…]
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)